Az év legromantikusabb napja
Lassan már nincs is olyan ember, akit elkerülne a boltok február eleji felduzzasztott csokoládé- és vágottvirág-kínálata, a piros szívecskékkel díszített üdvözlőlap-áradat és az interneten folyton szembejövő, akciós ékszereket bemutató hirdetés. Mindenki tudja, hogy február 14-e a szerelmesek napja, azt azonban már kevesebben tudják, hogy honnan is ered ez az ünnep.
A jeles nap, kissé bizonytalan ugyan, de feltehetően több tőből fakad. Egyik gyökere egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza, ahol több ünnep is volt február 14-e környékén. Az egyik a Lupercalia elnevezésű vallási ünnep, amely különböző tisztítószertartásokból és termékenységi rítusokból állt, célja pedig az volt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Ennek érdekében bőrszíjakkal ostorozták az utcán tartózkodó fiatalokat (főleg a nőket), hogy ez a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon. Egy másik februári, római gyökerű ünnep Junónak, a házasság istennőjének, napja volt. Ekkor a szerelmes lányok jóslatot kaphattak Juno templomában szívük választottjáról, a férjek pedig virággal köszöntötték feleségeiket. A köznép körében népszerű szokás volt ilyenkor, hogy az ifjú férfiak tombolát húztak a hajadon nők neveivel, majd az így kialakult párok aznap járni kezdtek. A legenda szerint néhányan egymásba is szerettek, és összeházasodtak. A nap Szent Bálintról, azaz Valentin püspökről kapta a nevét, aki a jegyesek és a fiatal házasok védőszentje lett. A legenda szerint az akkor fennálló császári tilalom ellenére a püspök titokban keresztény szokások szerint esketett meg fiatalokat, köztük katonákat is. A friss pároknak kertje virágaiból kötött csokrot ajándékozott. Ezért és keresztény hite miatt börtönbüntetésre, majd halálra ítélték. A börtönben sokak szívét meglágyította, börtönőre vak lányának pedig visszaadta látását. Bálint vértanú emléknapját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a szerelemhez az 1382-ben írt Madárparlament című költeményében. Később a művészetben sokan követték ezen az úton. Az ünnep mára az egész bolygón elterjedt, és különböző hagyományok övezik. Ezt a napot a szerelmesek együtt töltik, levelet, édességet, virágot, főként vörös rózsát és egyéb kedves kis ajándékokat adnak egymásnak. Grafika: Buda Klaudia Olaszországban a párok jellemzően tavaknál vagy folyóknál lévő hidaknál találkoznak, ahol a korlátokon vagy a közeli biciklitárolókon lakatokat helyeznek el, melyeket neveik kezdőbetűivel látnak el, a kulcsokat pedig egy titkos kívánság kíséretében a vízbe dobják, ezzel örökre megpecsételve szerelmüket. Finnországban és Franciaországban ez inkább a barátság ünnepe, mintsem a szerelemé. Japánban egy számunkra különös szokás terjedt el, itt ugyanis csak a hölgyek ajándékozzák meg imádottjukat, de legtöbbször férfi munkatársaikat és ismerőseiket is egy doboz csokoládéval. A férfiak ezt egy hónappal később aprósüteménnyel viszonozzák. Dél-Koreában az, aki február 14-én és március 14-én sem kapott semmilyen ajándékot, április 14-én gyászolja meg ezt, és egy feketebabszósszal készített, sötét tésztát eszik. Magyarországon a Valentin-nap mint a szerelmesek ünnepe igazán a 20. század végén terjedt el, azonban Bálint-napi népi hagyományokban nem szűkölködünk. A hiedelem szerint például ha Bálint-napon hideg és száraz idő van, akkor tavasszal jó lesz a termés. Ezenkívül azt tartották, ha egy hajadon ezen a napon verebet lát, akkor egy szegény emberhez fog hozzámenni, de boldog lesz vele. Hogyha viszont egy tengelic repül át felette, akkor gazdag férfi felesége lesz. Ha pedig egy gyermektelen asszony Bálint napján félbevág egy almát, amennyi magot talál benne, annyi gyermeke fog születni. A Valentin-napi szokások és hagyományok listája persze végtelen, azonban a legfontosabb, hogy mindenki a maga módján ünnepelje vagy ne ünnepelje ezt a napot. Mielőtt február 14-én kivégezték, egy titkos üzenetet küldött a meggyógyított lánynak, melyet így írt alá: „a te Valentinod”. Innen ered a ma is igen népszerű, szerelmesek közötti Valentin-napi üzenetküldés szokása.
