„Angyal este, ördög másnap” – Toxikoma könyvkritika
Régóta nem titok, hogy a színészek, zenészek és egyéb hírességek vagy celebek sajnos gyakran esnek a drogfüggőség áldozatául. Sőt, történeteiket sokszor tárják az emberek elé, ezekből pedig az esetek nagy részében sikerkönyv és/vagy -film válik. Ám ezeket az elbeszéléseket legtöbbször idealizálják és dramatizálják a könnyebb emészthetőség érdekében, ahogyan az a Toxikoma című filmmel is történt. Ugyanaz a történet könyv formájában viszont sokkal hitelesebben és egyedibben mutatja be Szabó Győző kihívásokkal teli életét.
A filmes borítóval ellátott újabb kiadáson a 10 év drogvallomásai alcím szerepel, aminek megfelelően a színész késő kamasz kori kalandjaitól kezdve egészen a rehabilitációs folyamat minden nehézségéig, asszociációs formában rajzolódik ki egy meglehetősen kacskaringós és zűrös életút. A bevezetésben egyből egy rövid drogkatalógus tárul az olvasó elé, majd az első pár fejezet szinte nosztalgikus hangulatban idézi fel az eleinte izgalmasnak tűnő kalandokat. Az aktuális barátnő mindig az angyal becenévre hallgat. Bár ez elsőre szépnek és tiszteletteljesnek tűnik, a főszereplő nem riad vissza a megcsalástól, valamint a többi női karaktert is kissé hímsoviniszta szemszögből, elsődlegesen csupán szexuális tárgynak tekinti. Ezzel szemben a szintetikus hatású máktea cicamica egy „nem tervezett hosszú távú kapcsolat” következményeként minden szempontból a szerelem fölé emelkedő, euforikus érzéssé válik. A kipróbált módszerek, városi legendák, kellékek, valamint a beszerzési folyamatok részletes, szépítés nélküli leírása évek valós tapasztalatairól árulkodik. Ebbe az alternatív világba illő emberek a toxikomák, az a szoros bizalmi kör, akiknél az első találkozás a „cuccozási kórkép” kielemzésével kezdődik. Meglepően civilizált hierarchiában és rutinos szervezettségben működnek, egymásra bízva akár tulajdon életüket, és ami még fontosabb: a tartalék drog titkos rejtekhelyét is. A társaságok természetes lelőhelyei a bennfentes gócpontok, ahol mindenki szabadon hódolhat illegális tevékenységeinek. Általában egy lakás a helyszín, ahol bármi megtörténhet. Használt tűk és cigicsikkek hevernek mindenfelé, és ezek mellett a leplezetlen orgiák teljesen természetesek. A házigazdák pedig majdnem minden esetben maguk a beszerző emberek. Ugyan a velük való érintkezés többségében csak üzleti célú összeütközés, olykor barátsággá alakulhat, de minden esetben különleges kötelék fűzi őket össze, ami a kívülállók számára is egyértelmű. Ahogyan a valóságban, úgy a szövegben szinte észrevétlenül siklik át a felhőtlen sztorizgatás a kiszolgáltatottság reménytelen állapotába, mikor a függő végre felismeri saját helyzetét, és elindul a leszokás rögös útján. Dacos és kétségbeesett cselekedetei halmazában egyetlen józan hang szólítja meg tisztán és érthetően: Morpheus, azaz Csernus Imre, kinek hozzászólásai végigkísérik a könyvet, lezárásként pedig egy teljes fejezetben foglalja össze nézőpontját. A kegyetlen, de pontos, és ami a legfontosabb: mindig őszinte doktor igazi barátként támogatja a színészt, miközben csupán ijedt kisfiúnak látja őt, aki játssza a machót, mégis rendelkezik akkora teremtőerővel, hogy kimásszon maga teremtette alvilágából. Tanácsai egyedülállóvá teszik az életrajzot, ám a drasztikus módszereiről híres pszichiáter olykor elveszik a banális közhelyek áradatában. Leírásai a pillanatok alatt lezajló szemszögváltásokkal és csupán fejben zajló párbeszédekkel, vagyis a legbensőbb gondolatok teljes feltérképezésével nyújtanak teljes befogadói élményt. Mindeközben tisztán érezhető marad, hogy a mesélő minden porcikájában színész, hiszen az egyértelmű cliffhangerek mellett számtalan kifejezésben megcsillan a filmek világa. Szabó Győző a „végefőcím előtti nyálas búcsú nélkül” szakít bűnös múltjával, magára pedig úgy tekint vissza mint egy A fotók forrása: port.hu (Toxikoma című film)Aki olyannyira a kábítószerek köré szervezi teljes életét, hogy például autót is csak e célból tart fenn, annak nehéz elválasztani a különböző részterületeket, de a könyvben ritkán jelenik meg a színház vagy a család, csupán akkor, mikor a rá- és leszokás szempontjából elengedhetetlen szerepük van.
A munka hivatása szintén elhomályosul, a kollégák elítélő viselkedése csupán kellemetlen velejáró, a legjelentősebb incidens pedig egy amerikai film forgatása során történik, mikor a kommandós jelmez igazi rendőröket takar, akik egyszer már letartóztatták a tiszteletnek örvendő magyar mellékszereplőt.
A személyes hangvétel mégsem hiányzik a történetből, ami azt illeti, még hozzá is járul a fent már említett hitelességhez, mely a regény legnagyobb előnye, és ehhez méltón több apró részletből áll össze. Ilyen a „zsargon” használata, például a lesáskázás, besztondulás, nyalcsi, szűrőláz és hasonló kifejezések.
A szerző egész dílerpalettáról mesél, miközben a meccseken felbukkanó „szotyis nénikhez” hasonlítja őket.
Szabó Győző őszintén beszél sokadik visszaeséseiről, naturalista leírásai olykor húsbavágóan ecsetelik botlásait, melyek hol egyenesen egy külföldi kórházig, hol egy kádban töltött 3 napos pokoljárásig vezetnek, máskor pedig ironikus önreflexióval mond köszönetet 24. születésnapi ajándékáért, mely a fertő legaljára vezette.
CS.I. monogrammal ellátott függelékei szembesítenek, magyaráznak, a módszertant és a különböző folyamatokat objektíven, pszichológiai nézőpontból elemzik.
Maga az elbeszélés viszont egy rendkívül összetett világot tár olvasója elé, rengeteg szemléletes hasonlattal és az egész történetet átszövő metaforákkal.
„tehetséges színész, tehetségtelen élettel, tehetséges hazugságokkal”.
