„Amit kutatok, az mindig én vagyok” – Interjú dr. habil. Glózer Ritával, a 2023-as Év Oktatója díjazottjával
A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon minden évben átadásra kerül az Év Oktatója díj az OMHV-kérdőívek (Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése) alapján. A díjjal azon oktatóit tünteti ki a BTK Hallgatói Önkormányzata, akiket a hallgatók minden szempontból kiemelkedőnek ítélnek meg. 2023 őszén ezt a díjat dr. habil. Glózer Rita, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék egyetemi docense vehette át, aki idén már közel két évtizede oktat a Pécsi Tudományegyetemen, ami egyben az alma matere is, hiszen 1995-ben itt végzett magyar irodalom és nyelvészet szakon. A tanárnővel többek között arról beszélgettünk, hogy hogyan jutott el eredeti szakjától a Kommunikáció Doktori Programig, milyen összefüggések vannak rendkívül szerteágazó kutatási területei között, illetve, hogy miért fontos számára az Év Oktatója díj.
Tanulmányai elsősorban a magyar nyelv és irodalom területéhez kapcsolódtak, végül mégis a Kommunikáció Doktori Programban szerzett doktori fokozatot. Minek köszönhető ez a váltás, miért fordult inkább a társadalomtudományok irányába? Gimnazistaként, mint ebben az életkorban sokan, kifejezetten idealista voltam: fontos volt számomra, hogy azoknak az ismereteknek, amiket tanulunk, legyen egyfajta magyarázó ereje, segítsenek megérteni a világ jelenségeit. Akkoriban nekem ezt leginkább az irodalom volt képes megadni. Úgy éreztem, hogy a költészeten keresztül meg tudok ragadni, meg tudok érteni dolgokat, ezért eredetileg irodalmárnak készültem. Az egyetemi tanulmányaim második felére azonban már sokkal inkább a nyelvészet érdekelt, ami pedig akkor már a kommunikáció irányába mutatott. Ennek kapcsán sok mindent megmagyaráz, hogy mindez mikor történt: 1989-ben, a rendszerváltás évében érettségiztem, az 1990-es évek eleje pedig egy nagyon pezsgő, változásokkal teli időszak volt, amikor számomra az irodalom mint értelmezési keret már túlságosan sterilnek tűnt. A kommunikációtudomány viszont éppen akkor jelent meg Magyarországon új diszciplínaként, és úgy éreztem, ezen keresztül sokkal inkább megragadható az, ami éppen a világban zajlik. A legújabb tudományos munkái – például a Storytelling in Social Media (2021) – alapján úgy vélem, hogy a két terület között szoros összefüggés lehet. Milyen fontos kapcsolódási pontok vannak korábbi tanulmányai, a magyar irodalom, illetve a kommunikáció tudományterülete között? A legfontosabb talán az, hogy a kommunikáció- és a médiatudomány gyakran maga is szövegekkel foglalkozik – legyenek ezek írott vagy audiovizuális szövegek. A médiaszövegeknek is mindig van valamilyen struktúrájuk, egyfajta belső logikájuk, és ugyanúgy befogadjuk és értelmezzük őket, mint általában bármilyen szöveget. A nyelvészetnek az a területe, amely a nyelv társadalmi szerepével foglalkozik, szemléleti keretként nagyon erősen meghatározza a kommunikációkutatást is. Nem véletlen, hogy ennek a tudományterületnek számos jelentős korai kutatója eredetileg a nyelvészet irányából érkezett. Emellett az irodalomtudományhoz is szorosan kapcsolódik, hiszen a médiakultúra ugyanúgy része a kultúrának, mint az irodalom. Ez a kettő pedig manapság valóban erőteljesen összekapcsolódik, hiszen azt látjuk például, hogy sokan az Instagramra írnak verseket, folytatásos regényeket. Az ilyen médiakulturális jelenségek értelmezéséhez részben az irodalomtudomány eszközeit is felhasználhatjuk. Kutatásai első pillantásra is rendkívül szerteágazónak tűnnek. Mely terület az, amihez a leginkább kötődik, ami a legközelebb áll a szívéhez? Mindig az, amivel éppen foglalkozom. A szakmai pályám során minden időszakra jellemző volt egy-egy érdeklődési kör, egy olyan aktuális jelenség, amihez tudtam kapcsolódni, és ami egy időre lekötötte a figyelmem. A napokban hallgattam egy podcastet, amiben az általam nagyra becsült Hadas Miklós szociológus fogalmazta meg a következő mondatot: „lényegében minden kutatásom rólam szól”. Mindig olyan dolgokat kezdtem el tudományos szempontból vizsgálni, amik aktuálisak, fontosak voltak az életemben és ezért érdekeltek. Az utóbbi időben ez a közösségi média, ezen belül is annak kisajátító, eltérítő használati módjai foglalkoztatnak. Például az, hogy az egyes közösségi oldalak, amelyeket eredetileg nem erre terveztek, hogyan válnak többek között újságírói platformokká. Tanulmányai mellett közel egy évtizedig dolgozott a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalában. Miért döntött mégis úgy, hogy doktori tanulmányokba kezd, és inkább az oktatói-kutatói pályát választja? Eredetileg úgy terveztem, hogy erre a feladatra körülbelül öt évet szánok az életemből. Részben azért, mert az egyetem elvégzése után még nem tudtam pontosan, mihez is kezdjek a kommunikáció szakos diplomámmal. Volt egy próbálkozásom az újságírói szakma irányába – fel is vettek volna egy akkor alakuló megyei napilaphoz, de végül mégsem indult el a lap –, de az nem igazán volt az én világom, ahogyan akkor még a tanári pálya iránt sem vonzódtam. A Dékáni Hivatalban végzett igazgatási-szervező munkát sokáig élveztem, azonban egy idő után kezdtem azt érezni, hogy már nem tartogat igazán kihívásokat, inkább csak az állandó problémamegoldásról szól. Ez volt az a pont, amikor inkább a tudomány és a kutatás felé fordultam, és elkezdtem a doktori tanulmányaimat. Mit jelent Önnek az Év Oktatója díj, hogyan illeszkedik ez az elismerés a munkásságába? Azért is fontos számomra a diákok véleménye, mert azt hiszem, hogy egy kicsit úgy működöm, mint egy edző: akkor vagyok elégedett, ha egy-egy érdeklődő diáknak tudok segíteni abban, hogy a benne rejlő képességeket és lehetőségeket kibontakoztassa. Ezen a téren számomra új élmény a külföldi hallgatókkal való együttműködés. Három éve az angol nyelvű képzésünkön is tanítok, ami teljesen más kihívásokkal jár, mint a magyar hallgatókkal végzett munka, hiszen a nemzetközi képzésben egy kulturálisan rendkívül sokszínű közegben dolgozunk. Ez a díj a szakmaiság mellett főként az oktatói munka értékelésén alapul. Mit gondol, mi az, amivel napjainkban a leginkább fel lehet kelteni a hallgatók érdeklődését egy-egy kurzus vagy téma iránt? Nekem a legsikeresebb együttműködéseim általában a szakdolgozati vagy TDK-témavezetésekhez kapcsolódnak, amikor a diákokkal személyre szabottan tudunk dolgozni. Ezzel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy a hallgatókkal akkor lehet könnyen és jól együttműködni, ha olyan témán dolgoznak, ami érdekli őket. Talán az egyik kulcsa a jó oktatásnak, hogy a hallgató támogatást, segítséget kapjon ahhoz, hogy azzal foglalkozhasson, ami őt igazán érdekli. Az oktatás ma már egyáltalán nem egyirányú tudásátadást jelent, sokkal nagyobb teret kell engedni a saját projekteknek, kutatásoknak. Szerencsére a kommunikációtudomány gyorsan változó tárgya lehetőséget ad arra, hogy a képességek és a gondolkodás fejlesztésére is fókuszáljunk – ezzel pedig a hallgatókat is jobban be tudjuk vonni. 2024 első heteiben járunk, még aktuálisak az újévi gondolatok. Milyen tervei vannak az idei évre, illetve a közeljövőre nézve? Úgy érzem, hogy ez az év a nemzetközi kapcsolatok bővítésének és a nemzetközi hálózatépítésnek az éve lesz a saját magam és a tanszék életében is. Egy tavaly zárult Erasmus+ kutatási projektnek köszönhetően számos közép-európai partnert ismertem meg, akikkel több együttműködés is indult az elmúlt időszakban. Jelenleg például egy, az úgynevezett mobil újságírással kapcsolatos témában végzünk adatfelvételt Magyarországon, amellyel párhuzamosan 17 további európai országban is zajlik a kutatás. Izgatottan várjuk az eredményeket. Fotók: Czicza SzabolcsÉn magam is így érzek. Amit kutatok, az mindig én vagyok.
Nagyon örültem ennek a díjnak, mert számomra az oktatói munka éppen olyan fontos, mint a kutatói. Az a visszajelzés, hogy a diákok szerint jó és hasznos, amit csinálok, rendkívül jól esik. Nagyon élvezem a fiatal korosztállyal való közös munkát, mert izgalmas a velük való kooperáció, és magam is sokat tanulok tőlük, főként az aktualitásokkal kapcsolatban.
