Akiknek a kreatív energiái sosem fogynak el, csak átalakulnak – interjú Kovács Fannival és Hosszú Norberttel
Az Improvokál Társulattal már bizonyára sok pécsi bölcsész találkozott a gólyatáborban, a Művészetek és Irodalom Házában, a Szenesben vagy épp matrica formájában a város különböző pontjain. A pécsi kulturális élet gépezetének fáradhatatlan fogaskerekei ők, műhelyük, a PISZE (Pécsi Improvizációs Színház Egyetemistáknak) már 9 éve ad lehetőséget a hallgatóknak arra, hogy betekintést nyerhessenek az improvizációs színház világába. Az elmúlt másfél évben a világjárvány alaposan megnehezítette, hogy az imprósok hódolhassanak szenvedélyüknek: Kovács Fanni és Hosszú Norbert, a társulat vezetői meséltek a bezártság pozitív és negatív hatásairól.
PécsiBölcsész: Hogyan éltétek meg imprósként a lezárások időszakát? Mi az, ami a legnehezebb volt nektek, illetve hogyan tudtátok „helyettesíteni” a színpadi létet? Norbi: Amikor berobbant az első hullám, akkor mindenben nagyon benne voltunk, úgy terveztük, hogy az lesz a legdurvább imprós évünk: nyertünk két pályázatot, már be voltunk táblázva arra a tavaszra teljesen. Nagy pofon volt a lezárás, eleinte csalódottak voltunk, de ekkor elég nagy energiával átmentünk az online térbe. A közösségi oldalainkon csináltunk játékokat, ami szerintem sok emberhez elért, és nagyon szerették is őket. Keddenként például buzdítottuk a közönségünket, hogy – bár nem voltunk egy térben – csináljanak valamit, ami kreativitással teli és impróhoz köthető. Fanni: Az egész társulatban egy csomó kreatív energia volt, amit kamatoztatva tudtunk segíteni az embereknek abban, hogy mivel töltsék el az időt otthon. Több videós anyagunk is készült ezzel kapcsolatban. Norbi: Miután jött a második hullám, elengedtük az online megoldásokat, mert rájöttünk arra, hogy ezt valamennyi ideig lehet csinálni, de mi egy annyira élő műfajnak a szereplői és megalkotói vagyunk, amit nem lehet az online térben működtetni. Fanni: Ekkora már az emberek sem voltak teljesen bezárva a négy fal közé, szabadabban tevékenykedhettek, kevésbé voltak aktívak online. Mi is elkezdtünk más projektekkel foglalkozni, de imprós szempontból ez még mindig nem volt az igazi, nem is tudtuk igazán, hogy mikor áll majd vissza minden a normál kerékvágásba. Nyilván a társulattal végig tartottuk a kapcsolatot, de elég nehéz volt úgy megbeszélést tartani, hogy nem volt miről beszélnünk. Norbi: A lényeg az, hogy az első időszakban még próbáltunk alternatívákat keresni a társulat számára, viszont világossá kellett válnia, hogy azt az imprót, amit mi csinálunk, nem tudjuk és nem is szeretnénk az online térbe átültetni. Ezután következett a kivárás időszaka, most pedig már szerencsére a megvalósulás időszaka van. Fanni: Elég szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy több lábon is állunk, így a karantén alatt például az improvizáció alapú tréningjeink fejlesztésébe is tudtunk energiát fektetni, illetve a közös vállalkozásunkkal kapcsolatos tervezgetésekbe, a honlapunk elindításába. Norbi: A magánéletünk szempontjából persze totál nem volt rossz a karantén, nyilván azt a részt leszámítva, hogy volt, amikor nem tudtunk dolgozni, ezáltal esett ki bevételünk, de mi azért feltaláltuk magunkat. PB: A bezártság pozitív oldalát tekintve: mit gondoltok, tudtatok valamiben fejlődni? Érzékeltek-e valamilyen változást a személyiségeteken, egymáson – akár olyat, ami az improvizációban is előnyötökre válhat? Fanni: Én már 10 éve foglalkozom improvizációval, és nem titok, hogy mellette mást is dolgozom, legyen szó például fesztiválszervezésről vagy csapatépítésről. Sokszor éreztem azt még a járványhelyzet előtt, hogy kellene egy kis szünet, magamba tekintve újra kellene töltenem az energiáimat, mert ebben a műfajban nincsen megállás. Így én például örültem, hogy volt egy kihagyás a színpadon való jelenlétben, és most úgy érzem, hogy őszintébben tudok örülni annak, hogy egy adott emberrel játszhatok. Norbi: Én kicsit úgy érzem, ez a karantén olyan volt, mint amikor Hermione megkapja az időnyerőt: amiket mindig terveztünk, a lenyugvás, a magunkba tekintés, a dolgok külső szemlélőként való megvizsgálása, ezeket a dolgokat most volt lehetőségünk átgondolni. Fanni: Azt is át tudtuk beszélni, hogy társulati szinten mik a céljaink, mit szeretnénk még együtt elérni. Minden társulattagnak volt ideje átgondolni az impróhoz való hozzáállását, hogy mennyire szeretné ezt komolyan csinálni. Sok átértékeléshez vezetett ez az időszak, ami mindenképpen jó dolog. Norbi: A sok negatív dolog ellenére ez tényleg ajándék idő volt nekünk. Én a karantén alatt online is játszottam. A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvánnyal online viziteltünk, így nem maradt ki annyira sok idő összességében, ennek ellenére érzem a változást a játékomban: sokkal energikusabbá, egyúttal komolyabbá váltam, mert le tudott ülepedni az az imprós energia, ami eddig csak pörgött és pörgött. Ezzel együtt persze elveszett a régi rutin, most újra fel kell élesztenünk, hogy mit hogyan csináltunk másfél évvel ezelőtt. Fanni: Mondhatni, berozsdásodtak a kerekek. Norbi: De ez a rozsdásodás meg nem baj, mert új motivációt ad. Fanni: Új olajat vettünk a gépezetnek a beolajozásához vagy más márkájú olajat, ami sokkal jobban pörgeti majd a rozsdás agytekervényeket. PB: Fel tudtok idézni egy olyan történetet, konkrét momentumot, amikor úgy éreztétek, „de jó újra ezt csinálni”? Fanni: Norbi: Az idei első nyitott műhelyen volt egy nagyon jó élményem: egy játékot játszottunk, de nem mondtunk el pontosan minden szabályt, mégis olyanok, akik akkor voltak először nálunk, lelkesen rohantak be a kör közepére. Látszódott rajtuk az őszinte lelkesedés, pedig nem is tudták teljesen, mi a feladat. Olyan meghatározó volt ez nekem, egy pozitív megerősítés, hogy jó az, amit csinálunk, és hogy sikerül már egy alkalom alatt is átadni az improvizáció szellemiségét, azt a fajta közösségi élményt, amit mi szeretnénk imprós eszközökkel megteremteni az emberek számára. Fanni: A nyitott műhely kapcsán minden évben van egyébként egy rituálé, hogy jelen vagyunk például a gólyatáborban, be tudjuk promózni magunkat, hogy az emberek halljanak a társulatunkról. Idén úgy jöttek el 17-en az első foglalkozásra, hogy szinte egyáltalán nem hirdettük magunkat, maximum a régi PISZE-sek és a Facebookról értesülők tudtak az eseményről. Jó érzés az, hogy a kiesett idő ellenére nem kerültünk le a térképről, és még mindig szívesen jönnek hozzánk a hallgatók. Norbi: PB: Nehezebb kapcsolódni az emberekkel a bezártság után? Milyen változást láttok a tréningek, műhelyek résztvevőin? Fanni: A hullámok között, amikor lehetett, tartottunk tréningeket, ahol a maszk például nagyon nagy kihívást okozott. Az improvizációhoz az arc nyilván elengedhetetlen „kellék”, és elég problémás volt ezt így kivitelezni, de még ott is azt láttam a résztvevőkön, hogy mint egy falat kenyérre, úgy vágytak arra, hogy legyen egy kis interakciójuk más emberekkel, hogy végre közösségben lehessenek. Norbi: A régi PISZE-seken én nagyon erős energialöketet látok, úgy érzem, jól esik nekik, hogy újra játszhatnak. Az új tagjainkról pedig nem tudom azt mondani, hogy visszahúzódóbbak lennének, persze még csak most kezdem el megismerni az energiájukat, a játékukat. Fanni: PB: Milyen céljaitok vannak most, ahogy Norbi mondta, „a megvalósulás időszakában”? Fanni: Nagyon remélem, hogy nem fog bekövetkezni még egy lezárás, és meg tudjuk csinálni azokat a projekteket, amiket beterveztünk magunknak. Én teljesen bizakodó vagyok. Újra beindult az évad, vannak próbáink, előadásaink, tényleg teljes gőzzel megyünk előre. Most tűnik fel igazán, hogy mennyire hiányzott mindez, és azt látom a társulattagokon is, mindenkin, hogy tele vannak felszabadult kreatív energiákkal, amiket hasznosítani tudunk. Norbi: A társulatban is lesz egy-két új arc, és ezt is nagyon várjuk. Fejleszteni szeretnénk mind a csapat tudását, mind az eszközparkot és a honlapot. Bár három megvalósult alkalom után a vírushelyzet ismét megálljt parancsolt a nyitott műhelyek sorozatának a Szenes Klubban, most sem csüggedünk, hanem új alternatívákon agyalunk. Természetesen ez még csak egy ötlet, de aki érdeklődik a PISZE és az impró iránt, annak javaslom, hogy figyelje a közösségi oldalainkat. Pozitívan tekintünk a jövőbe, és reméljük, hogy ez a pozitivitás sokáig meg is marad. Az Improvokál utolsó előadása ebben az évben december 10-én lesz, 19 órai kezdettel, szokásosan a Művészetek és Irodalom Házában, ahol a társulat egy vadiúj előadásformával fogja lezárni a 2021-es évet.Gondolkodtunk abban is, hogy online előadásokat tartunk, de az az igazság, hogy nem vagyunk ennek túlzottan a hívei, és technikailag is bonyolult lett volna.
A fotósorozatról, amit csináltunk, a Karanténkonyháról nem is gondoltuk volna, hogy ennyire felkapott lesz, és hogy nemzetközi lapokban is írnak majd rólunk.
Sokkal nagyobb érdeklődéssel nézem az előadásokat is, jobban foglalkoztat, hogy új dolgokat próbáljunk ki a társulattal vagy hogy a régieket egy újabb, más perspektívába helyezzük.
Átment egy önvizsgálaton is, aminek eredményeképp sokkal inkább mély karaktereket és játékokat tudok hozni a színpadon.
Én nemrég egy próbán éreztem így magam, nyilván a jelenet közben nem ezen gondolkodtam, mert teljesen át voltam szellemülve, de aztán jöttem rá, milyen jó volt az, hogy nem rutinból vittem egy karaktert, hanem őszintén tudtam hagyatkozni a másikra.
Erre a műfajra és a közösségépítésre nagy szükség van, és mi is mindig elmondjuk, hogy a nyitott műhelyekre sem színészeket várunk, ezeket a technikákat bárki elviheti magával, és használhatja mondjuk oktatásban, csapatépítésre, vagy csak hogy jól érezze magát.
Még kiemelném pozitív példaként az idei nyárból a gólyatábor seniorcsapatának képzését is, mert mintha meg sem történt volna az az online év, ugyanúgy megvoltak az energiáik, mint más évek csapatainak.
Jelenleg egy imprós túra gondolatával kacérkodunk, ahol a Mecsek egy tetszőleges pontjára kirándulnánk, és minden „megállóban” imprós játékokat játszanánk.
