A szex mint tananyag – a magyarországi szexuális nevelés hiányosságairól
2021.08.07.
A szexedukációról nekem mindig egy dekoratív egyetemista lány jut eszembe, aki tartott egy előadást a nem kívánt terhességekről, válogatott nemi betegségekről és arról, hogy hogyan is kell felhúzni a gumit, mindezt egy nyolcadikos osztályfőnöki óra keretein belül. Mondhatom, nem ez volt életem legmegdöbbentőbb negyvenöt perce, hiszen az elhangzott információknak csak egy elhanyagolható része volt újdonság az osztály számára. Mint kiderült, nem ez a legrosszabb forgatókönyv. Bárkivel beszélgettem a témában, mindenki feszengő védőnőkről, megszeppent biológiatanárokról számolt be, egy-, maximum kétalkalmas, száraz, kínos, gyakran egészen konzervatív előadásokról, amiken több kérdés merült fel, mint amennyi válaszra talált.
A Hintalovon Alapítvány egy 2015 óta tevékenykedő, gyermekjoggal foglalkozó szervezet. Elsődleges céljuk felhívni a figyelmet gyerekek érdekeire, szempontjaira, ezen belül pedig különös hangsúlyt fektetnek a hazai szexuális nevelés fellendítésére. 2017-ben hozták létre a Yelon (You are not alone) nevű szexedukációs programot. A weboldalon keresztül a 10-18 évesek tényszerű, tabumentes válaszokat kaphatnak a kifejezetten nekik íródott cikkek által, de emellett heti 4 alkalommal egy ingyenes, anonim chatszolgáltatás is elérhető. Az oldalnak van felnőtteknek szóló része is, ami szexuális neveléssel kapcsolatos tippekkel látja el a szülőket és a pedagógusokat.
Egy, a Yelon honlapján közölt kutatás alapján a megkérdezett diákok csupán 18%-a gondolja, hogy jó és hasznos volt a felvilágosítás, 18%-uk nem is vett részt ilyen órán, a maradék 64% pedig úgy gondolja, bár ne lett volna.
Ahhoz, hogy hatékony szexuális nevelésről beszélhessünk, a hazánkban bevett modellt el kell engedjük, hiszen a problémák sokkal korábban kezdődnek, mint az a bizonyos osztályfőnöki.
Optimális esetben a szülők beszélnek a gyerekeikkel, de mivel egy nagyon érzékeny témáról van szó, ez a legtöbb családban elmarad. Így a feladat az iskolákra, a pedagógusokra hárul, ennek pedig az esetek döntő többségében a fentiekben vázolt jelenség az eredménye.
Szex-rossz, tűz-fáj: Felvilágosítás
A szexuális felvilágosítás a legtöbb esetben egy negyvenöt perces horrorshow, amikor mintegy lerántjuk a leplet mindenről, amit a szexről tudni kell. Több-kevesebb sikerrel. Mivel ez egy egyszeri alkalom, kapásból esemény jellegűvé válik, amivel elérjük, hogy a hallgatóság kellőképpen feszélyezve érezze magát. Ha ez nem lenne elég, ha egy felkészületlen tanár vagy védőnő rosszul tálalja a legfontosabb információkat, a beszélgetés nemcsak nem éri el a célját, de odáig vezethet, hogy a diákokban ijesztő rémképek alakulnak ki a nemi együttlétről. Visszanézve azokat a videókat, amiket akkor levetítettek nekünk, rádöbbentem, hogy ez az egész felvilágosítósdi azt közvetítette felénk, hogy ha nem használunk óvszert és fogamzásgátlót, akkor minden esetben nemkívánatos magzatokra és visszataszító, gyakran halálos nyavalyákra számíthatunk.
A legnagyobb hiányosság persze abban állt, hogy pont arra nem kaptunk választ, ami a legjobban érdekelt volna minket: hogy tulajdonképpen miért is jó a szex, és hogyan lesz még jobb?
Persze muszáj megértetni a diákokkal a védekezés fontosságát, közölni annak módjait és az elmaradásának következményeit, de legalább ennyire fontos, hogy helyén tudják kezelni a szexualitást. A mai világban, ahol különösen a női test tárgyiasítása az elsődleges marketingeszköz, ahol egy tízéves minden további nélkül hozzáfér a legbetegebb szexuális tartalmakhoz is, különös hangsúlyt kell fektetni arra, hogy elválasszuk az intimitást ezektől a furcsa, megtévesztő információktól. Ha ez nem történik meg, a későbbiekben könnyen irreális elvárások, önértékelési problémák alakulhatnak ki a „felvilágosított” gyerekek fejében.
Grafika: Rudas-Mekkey Csenge
És akkor még nem is beszéltünk a megszólítás módjáról, az előadás stílusáról, arról, hogy milyen fontos a hitelesség, a bizalom, arról, hogy hogyan is kell kezelni a felmerülő kérdéseket, a diákok feszengését vagy adott esetben a komolytalan hozzáállásukat.
A szexuális felvilágosításnak számos buktatója lehet, és még ha igazán profin is van kivitelezve, ez az egy-két alkalom még akkor is csak kis részben járul hozzá a célközönség későbbi, egészséges szexuális életéhez.
A horrorshow helyett: Szexedukáció
Ahhoz, hogy megértsük, mi a legnagyobb probléma ezzel az egész országban elfogadott és nem bolygatott modellel, először meg kell értenünk, mi is az a szexedukáció, és miben különbözik a szexuális felvilágosítástól.
„A felvilágosítás egy frontális, egyszeri beszéd (gyakran inkább előadás) – a szexuális edukáció viszont egy folyamatos kommunikáció, a gyerek korának, érettségének megfelelő, kérdéseire, bizonytalanságára reflektáló párbeszéd”
– olvasható a Yelon honlapján. Nyilvánvaló tehát, hogy a szexuális nevelést nem lehet lezavarni egy-két tanórában, már ha az egészséges önértékelés és testiséghez való viszony a cél. Ha a gyerekekben felmerül a kérdés, hogy a méhek és a virágok hogyan csinálnak kisbabát, hogy miért issza le magát a piros trikós néni az üdítőreklámokban, vagy hogy mit is jelent az a hosszú szó, hogy menstruáció, egészen biztos, hogy utána fognak járni. Az elsődleges információforrás azonban idővel változik, hiszen minél több ismerettel lesznek gazdagabbak, számukra és szüleik számára is egyre kínosabbak lesznek az ilyen kérdések. Itt jönnek képbe a barátok, az internet és optimális esetben a pedagógusok.
A szexuális nevelésben a legfontosabb, hogy mindig legyen valaki, aki nemre és életkorra való tekintettel is releváns válaszokkal szolgálhat.
Nem elég a serdülőkori változásokra, a szexuális együttlét mibenlétére koncentrálni, hiszen egy gyereknek már egészen kis korától fogva foglalkoznia kell például azzal, hogy hogy nevezze a lábai közt lévő valamit, miért olyan, amilyen, kinek szabad látnia, stb. Ezt megtanítani persze a szülők feladata, de a későbbiekben, bőven hetedikes kor előtt – amikor általában a szexuális felvilágosítás megtörténik – szembesül olyan helyzetekkel, amiket már nem feltétlenül beszél meg a szüleivel. Ilyen lehet a menstruáció, a merevedés és a magömlés, de nagyon fontos az is, hogy fel tudjanak lépni az esetleges zaklatás ellen, vagy egyáltalán felismerjék azt, és merjenek róla beszélni.
Mindebből értelemszerűen következik a kérdés, hogy miért nem szerepel a holisztikus szexedukáció a magyar iskolák tanterveiben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányelvei szorgalmazzák a tantervbe való beemelést Európa-szerte. Arra persze hiába várunk, hogy a szülők, a pedagógusok, az egyházak és a politikusok leüljenek, és mindenki számára megfelelő döntést hozzanak ez ügyben. Egységes, kidolgozott rendszerre tehát még egy darabig nem számíthatunk az országban, de szerencsére egyre nagyobb az arra irányuló civil törekvés, hogy a magyar diákok hatékony szexuális nevelésben részesülhessenek.
