„A szerkesztőségekben érzem magam otthon” – interjú Szabados Csabával

Pintér Anna
2022.01.06.

Szabados Csaba életének 20 éves korától fogva szerves része az újságírás, emellett 7 könyv társszerzője is. Az egyetemi újságírásból indult, és bár végzettségét tekintve programtervező matematikus, a bölcsészet iránt is érdeklődik – önmagára használt jelzője az „élsimított kocka”. Jelenleg a Büntető.com-nak dolgozik. Csaba a saját bőrén érezte, milyen volt az, mikor felfutott az online újságírás. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk, ám először arra kértem, hogy fejtse ki, mit is jelent az „élsimított kocka”.

Szabados Csaba: Minden természettudománnyal foglalkozó embert kockának csúfolnak, az élsimított pedig arra vonatkozik, hogy talán mégsem lettem olyan szögletes.


PécsiBölcsész: És valóban. Ha bölcsészre gondolok, te jutsz eszembe. Számomra is itt, a megelőző beszélgetés közben derült ki, hogy nincs klasszikus bölcsész végzettséged. Hogyan sodródtál mégis ilyen irányba?


Sz.Cs.: Valóban. Tízéves koromban kaptam otthonra egy számítógépet, azon kezdtem el játszani, és persze, érdekelt, hogy hogyan működik. Kamaszkoromban egy számítástechnikai szaküzletben dolgoztam, és egyenes út vezetett az ELTE programtervező matematikus szakára. Az egyetemen kezdtem érdeklődni a bölcsészet iránt, kötelező volt néhány kreditnyi társadalomtudományi tárgyat elvégezni, én pedig lelkesen látogattam ezeket, a kötelezőn felül is.

Egy idő után azzal cikiztek, hogy több filozófiát hallgatok, mint matekot. 

PB.: És hogyan kerültél az egyetemi lap szerkesztőségébe, illetve hogyan ragadtál ott?


Sz.Cs.: 2003 őszén jelent meg egy felhívás a TéTéKás Nyúzban, hogy sporttudósítót keresnek az egyetemi labdarúgó-bajnokság idejére. Jelentkeztem, amin nagyon meglepődtek, de miután megírtam a próbacikket, felvettek. Focizni egyébként is szerettem mindig, csak nem tudtam. Középiskolában is volt házibajnokságunk, ott is kijártam megnézni az érdekesebb meccseket, így ismerős volt a közeg.

Világossá vált, hogy az újságírás a hivatásom, hogy így kap el a flow, a szerkesztőségekben érzem magam otthon, és imádom a nyomtatott sajtót.
Aztán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége meghirdetett egy egyéves újságíróképzést, amit el is végeztem.

PB: Említetted, hogy a nyomtatott sajtót imádod. Mi a helyzet az online megjelenésekkel?


Sz.Cs.: Az online újságírást sok szempontból B-kategóriásnak gondolom – bár változtak a médiaviszonyok. Számomra a Nyugat az etalon, akikkel a gimnáziumi irodalomórákon, aztán a sajtótörténeti

kurzusok során találkoztam.


A Nyugat nagyjai egyszerre voltak újságírók és szépírók. A kettő nem választható el élesen egymástól, aki az egyiket csinálja, előbb-utóbb csinálni fogja a másikat is.

PB: Az etalon tekintetében egyetértünk. Te magad hogyan keveredtél mégis az online újságírásba?


Sz.Cs.: Alapvetően a TéTéKás Nyúznál és a BIT Magazinnál is nyomtatott formátumban dolgoztunk, csak később merült fel, hogy valamilyen formában digitalizáljuk a cikkeket. A Fregoli online kulturális magazin alapításakor igazából kényszerűségből választottuk az online felületet, mi nyomtatott lapban gondolkodtunk, de nem találtunk hozzá megfelelő szponzort, konstrukciót.

Így utólag belegondolva lehet, hogy már az első gyűlésünkön felmerült az online térben való megjelenés.
Megvolt az a programozói és marketingbeli háttértudásunk, amire ehhez szükség volt. A Fregoli 2007 és 2009 között működött, még mindig megtalálható az interneten, most ilyen tetszhalott állapotban. A lendületünk elfogyott, sokak idejét lekötötte a karrierépítés, családalapítás, de az archívum fennmaradt, a BIT Magazin megalakulásától, 2003-tól kezdődően fellelhetőek a cikkek a Fregoli honlapján.

A fotó forrása: Büntető.com


PB: Ha jól tudom, már korábban elkezdtél úgymond „felnőtt” újságíróként is tevékenykedni. 


Sz.Cs: A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett képzés részeként gyakornokoskodni kellett egy folyóiratnál. Ennek keretén belül kellett publikálni meghatározott számú cikket meghatározott műfajokban, merthogy a képzésnek volt egy sajtótechnikai része is. Akkor nekem már évek óta volt egy kedvenc hetilapom, a Focivilág, és minden szerda reggel az újságosnál kezdtem a napomat, megvettem és bújtam. Az impresszumban ott volt a szerkesztőség címe, telefonszáma. Felhívtam a számot. Dévényi Zoli, az akkori főszerkesztő vette fel. Mondtam neki, hogy jelenleg újságírást tanulok, és szükségem lenne egy gyakorlati helyre. Zoli ezen nagyon meglepődött, de nyitottnak bizonyult, mondta, hogy menjek be a szerkesztőségbe, és beszéljük meg.


Két próbacikkben egyeztünk meg. Ismertem a stílust, a terjedelmet, elküldtem a két cikket, és az egyiket annyira eltaláltam, hogy a következő heti számban rögtön meg is jelent.


Ezt a hírt az egyetemen kaptam meg, és ott az ELTE-n egy sötét folyosóra kiszaladva örömködtem. Pár hónap alatt megjelent a megfelelő számú cikkem különböző műfajokban, aztán bent ragadtam a szerkesztőségben: kaptam egy rovatot, aztán még egyet. Így alakult, hogy 2005 tavaszán belecsöppentem az országos szintű, felnőtt újságírásba. Ezen a nyáron lettem a BIT Magazin főszerkesztője is. 


PB: Te hogyan élted meg a váltást a nyomtatott és az online sajtó között?


Sz.Cs: Én úgy kerültem először kapcsolatba az online újságírással, hogy a Focivilág az akkori Origóval kötött egy tartalomszolgáltatási megállapodást. A nyomtatott lapban megjelenő cikkeink megjelentek az Origón is, először természetesen nyomtatásban, és csak ezután online. A 2006-os vb-re nagy dobást terveztek: új, modernebb designt kapott a hetilap, kicsit átalakult minden téren, ami egy nagyon komoly belső szerkesztőségi munka volt, és végül is a 2006-os vb utáni őszön dőlt be az egész. Az együttműködés megvolt még az Origóval, a SportKlubbal, Global Soccer néven igyekeztünk a nemzetközi térbe kilőni, volt valami bevételünk, és nekem megvoltak a megfelelő összeköttetéseim olyan emberekkel, akik tudnak programozni. De nem tudtunk elszakadni a nyomtatástól.


A Global Soccer is úgy nézett ki, hogy építettünk hozzá egy weboldalt, és angol nyelven nyomtatottkönyv-kiadásában gondolkodtunk, amit az egész világon meg lehet rendelni, és amelyben havonta egyszer összegyűjtjük a bajnokságok eredményeit, kis színes anyagokat írunk mellé, egy-két nagyobbat is, és egy havi almanachként működött volna.

A cél az volt, hogy egy világszinten elismert szerkesztőséggé alakuljunk, de sajnos nem tudott működni a konstrukció, mindössze két száma jelent meg. 


PB: Jelenleg egy ennél kicsivel sikeresebb online lapnál dolgozol, a Büntető.com-nál. Mesélsz kicsit róla, hogyan kerültél oda?


Sz.Cs.: 2020 novemberében jelent meg az első cikkem, ami Maradona nekrológja volt. Volt egy kis oldalam Facebookon, a Futball-szak, ahova rendszeresen írogattam focis apróságokat, hogy ne rozsdásodjak be.


Nekem egyébként is mindennapi tevékenységem, hogy reggel felkelek, és áttanulmányozom az elmúlt 24 óra eredménysorait.


A Futball-szakot találták meg a Büntető szerkesztői – nagyon csodálkoztak, amikor megtudták, hogy nekem egyébként bőven van profi újságrói tapasztalatom. Skype-on beszéltünk tavaly ősszel, akkor létrejött az együttműködés, ami azóta tart. Most is a labdarúgásról írok, és annak a számomra lényegesnek tűnő vonatkozásairól, ami néha találkozik az olvasók érdeklődésével, és akkor örülök. Amikor pedig nem, akkor azért örülök, mert magyar nyelven rendelkezésre áll egy cikk, amit fontosnak tartok. 


PB: Jó is, hogy említetted a Skype-os interjút, mert épp arra szerettem volna rákérdezni, hogy hogyan látod, a Covid alakított valamit az újságíráson?


Sz.Cs.: Mindenki podcastol.


A Büntető.com révén kerültem bele én is egy online podcastba, az EUROfóriába, három adásban vettem részt az Európa-bajnokság és egy különkiadás erejéig a Copa América kapcsán.


Ezekhez jegyzetet készítettem, 8-10.000 karakteres jegyzetre gondolj egy egyórás műsorhoz. A másik dolog, hogy most már nemcsak arról van szó, hogy online osztjuk meg, amit írunk, hanem a cikkek előkészítése is online folyik – a Zoom, a Skype, a Teams felületein.


Create Account



Log In Your Account