A mémek evolúciója
2021.08.07.
Nem egyszerű dolog a mémről mint jelenségről írni, hiszen a kutatómunka során akarva-akaratlanul is magukkal ragadnak az alpáribbnál minőségtelenebb műalkotások, amelyek létjogosultságára keresem a magyarázatot. Van köztük fárasztó, tragikus, ízléses, undorító, groteszk, ijesztő és nagyon sok teljesen értelmetlen. Valami mégis összeköti őket egymással, és ez az a sajátos humor, ami évek óta önmagát generálja a közösségi média felületein. A másik nehézséget az okozza, hogy ha valóban alá akarnám támasztani a mémek viccességét, freudi mélységekben illene tárgyalnom a humor mibenlétét, ez pedig egy kevésbé izgalmas, ellenben annál hosszabb írást eredményezne. (Freud szerint egyébként a vicc által kiváltott reakció a hallgatók elfojtott, többnyire szexuális feszültségeinek feloldódásával hozható kapcsolatba. Eszerint a humor alapegysége a szexualitásban, a fölényben és az illetlenségben rejlik.) Ezért ebben az írásban inkább csak összegyűjtök pár érdekességet, hogy ezzel is teljesebb képet kapjunk korunknak erről a méltatlanul elhanyagolt fenoménjéről.
A „meme” szót Richard Dawkins etológus alkotta Az önző gén című sokat vitatott, ám annál szórakoztatóbb értekezésében, a „miméma” (utánzás) szó rövidítéseként, a „gene” szó analógiájára. Felvetése szerint a mém a génhez hasonlóan információt örökít tovább, de míg utóbbi a biológiai sajátosságok fenntartásáért felel, előbbi kulturális elemeket hordoz magában.
„A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja”
– írja Dawkins. Eszerint a mémek képezik a kultúra alapegységeit, és ezáltal szerves részei az evolúciónak is. A kérdést, hogy ennek az elméletnek mennyi köze van a valósághoz, hagyjuk meg a szakembereknek…
Szerencsére ritkán találkozunk olyan emberrel, aki a „mém” szó hallatán hosszas evolucionista fejtegetésekbe kezd, hiszen a legtöbbünknek egy vicces rajz, egy pénisz alakú állat vagy egy fájdalmasan mosolygó kőszegi bácsi ugrik be, és én azt hiszem, ez így van rendjén. Amióta létezik internet, veszekedő macskák, bárgyú képregények és fájdalmas baleseteket szenvedő emberek kísérik végig a mindennapjainkat.
Harminc év leforgása alatt nemcsak a legelterjedtebb szórakozási formává vált, de beépült a kollektív tudatba, alakította a humorunkat, a kommunikációnkat, sőt az öltözködésünket is.
Mára a legkülönbözőbb formákban találkozhatunk ezzel a jelenséggel az online térben videók, zenék, képek, szövegek formájában, de az utcán is szembejönnek olykor ruhákon, graffitiken vagy akár egy komplett kocsma formájában.
Hogy mikortól beszélhetünk internetes mémekről, azt egységes definíció híján nehéz lenne megmondani. Az internet elterjedésével egyidőben, a 90-es években a felhasználók elkezdtek vicces képeket, rövid videókat terjeszteni egymás között. A YouTube megjelenésével szárnyra kaptak az úgynevezett prank videók, egyre népszerűbbek lettek az aranyos állatos tartalmak, aztán a különböző közösségi oldalakon elszabadult a káosz.
A Facebook tömve volt videós kihívásokkal, egyre több felhasználó kezdett vicces képeket, videókat készíteni, majd a 9gag, a 4chan és egyéb megosztófelületek megjelenésével különböző kategóriák, stílusok alakultak ki.
Onnantól kezdve követhetetlen mémáradat zúdult az internetezőkre. A 2010-es években a mémeket addig csak fogyasztó tizenévesek jelentős része maga is tartalomgyártóvá vált. Rettenetes belegondolni, hogy valahol az internet mélyén rólam is kering egy Harlem Shake-videó, amin épp lebontjuk a tornaterem öltözőjét a teljes hatodik osztállyal.
Az első tipikus mém, amivel találkoztam, egy mai viszonylatban hosszú trollface képregény volt. A tartalmára nem emlékszem, csak arra, hogy összezavart, nem tartottam viccesnek, de valamiért megragadt bennem. Ezt követően százával ömlöttek a hasonló tartalmak, minél többet kaptam belőlük, annál humorosabbnak hatottak, bár több értelmet nem nyert a dolog.
A trollface határozottan kiállta az idő próbáját, még ma is fel-feltűnik mémoldalakon, anélkül, hogy közfelháborodást keltene (ami egyébként nem ritka egy régi mém esetében). Talán ebben a hatásban érdemes keresni a mémkultúra térhódításának okait.
Mára ugyanis egyértelműen egyfajta kultúráról beszélünk. Az ártatlan szórakoztatásból azóta komoly brandek alakultak, egyes mémek beépültek a köznyelvbe, mások politikai jelképekké nőtték ki magukat, különböző stílusokat képviselő mémoldalak, majd mémközösségek jöttek létre.
A közéleti eseményekre való reakciók elsőként mémek formájában jelennek meg, ha komolyabb oldalakat akar követni az ember, nem lehet lemaradva. A trendek is folyamatosan változnak, az aktuálisan felkapott témák általában nem maradnak fent tovább két hétnél.
Ha nincs képben ezekkel a tartalomgyártó, könnyen kivívhatja magának adott oldalak közösségének haragját, és akár purgálás áldozatává is válhat. Ma már beszélhetünk az ironikus, bizarr dank mémekről, ezek ellenkezőjéről, az önmagukban humoros normie mémekről, a tabukat döntögető edge mémekről, tematikus, akár rivalizáló mémoldalakról, mémpropagandáról, és dobálózhatnánk még hasonló fogalmakkal, de a boomerek úgysem értenék a különbséget.
Nem túlzás azt állítani, hogy a mémek már jócskán kiléptek online kereteik közül. Elég csak végigkísérnünk a „Szia, uram!” pályafutását. Egy-két éve megjelent egy kép ezzel a felirattal, amin egy tagbaszakadt fiatalember jól láthatóan kétes szándékokkal közeledik a fotó készítője felé.
Az elterjedését követően rohamosan emelkedni kezdett a „sziauramozó” fiatalok száma, olyannyira, hogy például egy romkocsmában már fel sem tűnik ez az üdvözlésforma.
Bayer Zsolt jóvoltából komoly politikai, Antilope Kid révén pedig sikeres zenei karriert futott be. Mindezek mellett pólókon, sapkákon és egyéb termékeken is találkozhatunk vele, sőt, egy budapesti sörfőzdében már Szia Uram! márkájú kézműves sört is készítenek.
Nem tudhatjuk, mi lesz a mémek jövője, de az biztos, hogy már most komoly szociális és kulturális hatást gyakorolnak mindannyiunkra.
Ha valaki nem érzi magát otthonosan az internetnek ezen területén, azt javaslom, zárkózzon fel, mert akármennyire komolytalannak tűnik is ez a jelenség, később még fontos lehet az életünkben.
Nekem is bele kell húzni, hiszen mire befejeztem ezt az írást, rá kellett jönnöm, hogy kevés boomerebb dolog létezik annál, mint hogy valaki mémekről írjon cikket.
Az illusztrációnak használt mémek forrása: Trolle Anyó, az örök egyetemista Facebook-oldal
