„A kutatói pálya azért lehet vonzó, mert folyamatos intellektuális kihívásokkal van tele” – interjú Dr. Zsidó Andrással
2021.08.07.
Az egyetemi évek alatt tanulmányi kötelezettségeink teljesítésén túl lehetőségünk van bekapcsolódni a tudományos kutatás világába is. Oktatóink arra bátorítanak bennünket, hogy kérdéseket tegyünk fel, és eszközt adnak a kezünkbe azok megválaszolására. Nemrégiben Dr. Zsidó Andrással, az Általános és Evolúciós Pszichológia Tanszék adjunktusával beszélgettünk a kutatómunkáról és hallgatók mentorálásáról.
PécsiBölcsész: Először is bemutatnád, hogy mivel foglalkozol, illetve azt, hogy elsősorban milyen területen kutatsz?
Dr. Zsidó András: Elsősorban a vizuális megismerést kutatom, azon belül is azt, hogy melyek azok az ingerek, amelyek valamilyen kiemelt előnyt élveznek a vizuális figyelmi feldolgozás során.
Általában azokat az ingereket tudjuk gyorsan feldolgozni, vagy azok az ingerek élveznek feldolgozási előnyt, amelyek valamiért a személy számára fontosak, vagy pedig általánosságban véve fenyegetőek.
Ehhez kapcsolódóan a munkámnak van egy klinikai jellegű területe is, ami a félelmekkel és fóbiákkal, a fóbiás megbetegedésekkel, illetve a fóbiák előfordulási gyakoriságával foglalkozik. Ez a másik irány olyannyira kinőtte magát, hogy már nemcsak a fenyegető ingerek vizuális feldolgozásával foglalkozom, hanem egyáltalán a fóbiás megbetegedések háttértényezőivel, valamint a rizikó- és védőfaktoraival is.
PB: Mióta foglalkozol ezzel a témával, és mi volt az, ami miatt ez a téma felkeltette az érdeklődésedet?
ZS.A.: Tulajdonképpen 2010 óta foglalkozom ezzel a területtel. Akkor kezdtem az egyetemet, és volt egy nagyon jó órám, a Figyelem című tárgy, amit Bernáth László tartott, és már akkor nagyon megtetszettek azok a témák, amelyekről ott beszéltünk.
Az egyik utolsó előadáson arról beszélt Laci, hogy mennyire érdekes jelenség a vadászpilótáknál az, hogy amikor egy nagyon felfokozott állapotba kerülnek mondjuk egy tréning vagy egy harci szimuláció kapcsán, akkor kiélesedik a látásuk. Azon kezdtünk el gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezt tesztelni, illetve hogy vajon ez mindenkire jellemző-e valamilyen szintig?
Beszélhetünk-e egy olyan belső izgalmi, arousal szintről, ami a teljesítményt javíthatja? Ennek nyomán kezdtünk el ezzel foglalkozni a vizuális figyelem kapcsán. Később ebből írtam a műhelymunkáimat, valamint az MA-szakdolgozatomat is. A fóbiás háttérrel később, a PhD alatt kezdtem el foglalkozni.
PB: Ez egy olyan terület, ami a gyakorlati munkában is jól hasznosítható. Hogy látod, mennyire van átjárás a tudományos kutatás és a gyakorlati munka között?
ZS.A.: Szerintem a kutatók elsődleges célja valamilyen jelenség leírása vagy feltérképezése. Azért is érdekes ez a kérdés, mert a saját kutatásaimat inkább alapkutatásként definiálnám, és nem annyira gyakorlati jellegűnek, annak ellenére, hogy azért számos gyakorlati implikációja lehet. Nyilván adja magát az a helyzet a fóbiák kapcsán, hogy ha megismerjük azt, hogy milyen mértékben, kikre jellemző és kik fogékonyabbak rájuk, akkor tudunk javaslatokat nyújtani arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ezeket megelőzni vagy könnyebben kezelni. Sok gyakorlati implikációja van az empirikus eredményeknek, de a kutatók általában elsősorban magát a jelenséget szeretik feltérképezni. Akit a tudomány érdekel, az kutatónak megy, akit a gyakorlati munka érdekel, az pedig a gyakorlatban helyezkedik el, a kettő között pedig nagyon kicsi az átfedés.
Ezért fontos lenne az olyan tudománykommunikációs szakemberek képzése, akik valahol a két réteg között helyezkednek el. Olyan szakemberek, akik rendelkeznek tudományos háttérrel, érdeklődőek, befogadóak a kutatás irányába, ugyanakkor őket nem a kutatás érdekli, hanem az, hogy miként lehetne az empirikus adatokat felhasználva modernizálni vagy fejleszteni a gyakorlati területek eszköztárát.
Jelenleg ez Magyarországon nagyon lassan történik. Nyilván, ha az egyetemen kutatók dolgoznak és kutatók oktatnak, akkor egy idő után a saját eredményeik, illetve azon nemzetközi eredmények, amelyekről a munkájuk kapcsán olvasnak, lassan beleíródnak a tantervekbe. Valamilyen szinten így friss tudást fog kapni az, aki itt végez, de ez egy nagyon lassú folyamat, mert sokszor az előadásokon is az hangzik el, hogy milyen alapvető folyamatok vannak, és gyakran nem jut arra idő, nincs rá lehetőség, hogy megtörténjen ez az integráció a gyakorlat és az elméleti felfedezések között.
PB: Mi az, ami miatt a hallgatók számára vonzó lehet a kutatói munka vagy a kutatói életpálya? Téged mi motivált?
ZS.A.: Szerintem kutatni nagyon jó és nagyon izgalmas. Nekem nyilván személyes motivációm van, nem azért kezdtem el kutatni, hogy ezzel egy olyan karriert fussak be, amit máshol nem tudnék.
Egyszerűen ez érdekel, ez motivál: a megismerés. Kíváncsi embernek tartom magam, és ez a kíváncsiság hajt. Lenyűgöz az, hogy az emberi viselkedést jobban meg tudjuk érteni, hogy mögé tudunk látni.
Már amikor a pszichológia szakra beiratkoztam, akkor is az érdekelt, hogy hogyan tudnánk jobban megérteni az emberek viselkedését, hogy milyen motivációink vannak, hogy hogyan működünk, és innen tulajdonképpen egyenes út vezetett a PhD-ra. Az elsődlegesek mindig az ilyen személyes motivációk. Én úgy látom most ezt a rendszert belülről, hogy azok tudnak jó tudományos pályát befutni, akiknek belső motivációja van arra, hogy egy témát megragadjanak, és sokáig tudnak vele foglalkozni. A kutatói pálya azért lehet vonzó, mert folyamatos intellektuális kihívásokkal van tele, rendkívül nyitott és pezsgő nemzetközi kapcsolatrendszerre lehet szert tenni általa, és bárkinek lehetősége van valamilyen maradandót alkotni.
PB: Nemrégiben a Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) tagjává választottak. Mit takar ez pontosan?
ZS.A.: Ez egy viszonylag új kezdeményezés, amelynek előkészítése 2016-ban indult. Nem egy egyedülálló hazai kezdeményezésről beszélünk, hanem egy nemzetközi mintára létrejött szerveződésről. Magyarországon hivatalosan az MTA szervezete vagyunk, és az MTA köztestületi tagjai jelentkezhetnek a pozíció betöltésére. A kiválasztás során törekszenek arra, hogy minden akadémiai tématerületet azonos számú tudós képviseljen. Az FKA fő célja, hogy segítse a kortárs fiatal kutatók előrejutását és biztosítsa az utánpótlást.
Többek között ismeretterjesztő tevékenységet végzünk, felhívjuk a figyelmet a különböző pályázati lehetőségekre, illetve próbálunk a pályázatok kiíróival is együttműködni. Az lenne a cél, hogy megvalósuljon az esélyegyenlőség a tudományos életben.
Emellett próbáljuk tartani a nemzetközi beágyazottságot is. A külföldi tapasztalatszerzés támogatása mellett cél az is, hogy felmérjük, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani a magyar kutatókat, illetve hogy hogyan tudnánk idevonzani a külföldi szakembereket. Emellett az is fontos, hogy csökkenjen a pályaelhagyás, valamint hogy többen szerezzenek doktori fokozatot. Tulajdonképpen ez egy támogató szervezet, ahol elsősorban az érdekképviseleten van a hangsúly. Kicsit talán hasonló ez, mint a hallgatói szervezetek, a doktorandusz szervezetek vagy a HÖK.
PB: Az előbb már érintetted a nemzetközi kapcsolatok témáját. Te is számos nemzetközi projektben veszel részt. Röviden mesélnél ezekről?
ZS.A.: Jelenleg két amerikai kutatóval is együttműködök. Egyikükkel főleg a vizuális figyelem témaköre kapcsán végzünk kutatásokat, a másikukkal pedig a félelem kialakulásának a prevencióját kutatjuk. Vannak kapcsolataim cseh és portugál kutatókkal, akikkel a fóbiák evolúciós eredetével és ezek gyakorlati vonatkozásaival foglalkozunk, többek között azzal, hogy mely tényezők lehetnek protektív és rizikófaktorok.
E kutatás kapcsán dolgoztunk együtt angliai kutatókkal az Oxfordi Egyetemről, valamint egy dán kutatóval is, aki egyébként irodalmár. Horrorirodalommal foglalkozik, és ennek kapcsán a félelmek, fóbiák evolúciós öröksége is előjött.
PB: Megalakult a Pszichológia Intézetben a saját kutatócsoportod is. Bemutatnád röviden a kutatócsoportban folyó munkát?
ZS.A.: 2018 végén, 2019 elején alapítottam meg, amikor befejeztem a PhD-t, és úgy gondoltam, hogy most már egy önálló kutatócsoportot is szeretnék. Ahhoz kerestem embereket, hogy a saját kutatási területemet, perspektívámat tudjam szélesíteni. Ezt úgy lehet jól megtenni, ha különböző nézőpontokat is beemelünk, tehát ha olyan emberekkel tudok együtt dolgozni, akiket nagyjából érdekel az, amivel én foglalkozom, de nem pont ugyanaz. Van egy saját szemléletük és egy saját kutatási érdeklődésük, amit ők ott ki tudnak bontakoztatni. A kezdetektől fogva nagyon fontosnak tartottam, hogy ne csak az órákon, hanem témavezetés keretében is foglalkozzak a diákokkal. A BA-s, MA-s és PhD-hallgatóknak igyekszem megfelelő témavezetést nyújtani, összekötni őket egymással, felhívom a figyelmüket a pályázási lehetőségekre. Ez számukra is jó lehetőség arra, hogy megvalósíthassák a saját ötleteiket. Nekem az a jó, hogy új embereket ismerhetek meg, hogy különböző területeken tudunk elmélyedni, illetve azt is jó látni, hogy milyen sokszínű társaság tud összejönni.
A belépés kritériuma elsősorban a motiváció; ha valaki motivált és szeretne kutatni, akkor azt nagyon szívesen látom, nincsen más - sőt, úgy gondolom, hogy az nem jó, ha van más - feltétele is ennek.
PB: A témavezetésed mellett dolgozó hallgatók évről évre sikeresen vesznek részt a Kari TDK-n és az OTDK-n is. Témavezetőként mit gondolsz, miért fontos, hogy a hallgatók részt vegyenek ezeken a megmérettetésen?
ZS.A.: A TDK önmagában azért jó, mert egy olyan keretrendszert biztosít a hallgatók számára, ami segíthet elindulni a tudományos pályán. A hallgatók a TDK-munka részeként már a korai évektől kezdve bekapcsolódhatnak a kutatásba, és átélhetik azt, hogy mi a jó a kutatói pályában. Emellett a TDK arra ösztönzi őket, hogy saját kérdéseket tegyenek fel, túlmutatva a kötelező egyetemi kereteken. Fontos magának a pályamunkának a megírása, a tudat, hogy képes vagyok egy ilyen hosszú koherens munkát végigvinni.
A független bírálóktól kapott visszajelzés komoly önbizalmat tud adni a hallgatóknak, hiszen megerősítheti bennük azt, hogy igen, ez tényleg egy jó munka, külső szemmel nézve is.
Az írásos munkán túl a hallgatók legalább két előadást tartanak, így megtapasztalják azt is, hogy hogyan működnek a tudományos konferenciák, mert ez elsősorban egy tudományos konferencia és csak másodlagosan verseny. Gyakorolhatják azt is, hogy hogyan tudják kommunikálni a saját eredményeiket. Én magát ezt a folyamatot érzem hasznosnak. Nyilván hosszú távon is vannak előnyei, hiszen a TDK-szereplést sok helyen plusz ponttal jutalmazzák. Előnyt jelent az MA-felvételinél, a PhD-felvételinél és a szakképzéseknél is. A pszichológiában például előnyt jelent a rezidensi képzésbe való bekerülésnél. Abból a szempontból is hasznos lehet a TDK, illetve a közös kutatás a témavezetővel, hogy nagyon sok ösztöndíjat lehet ezeken keresztül megpályázni. A sikeres pályázatok pedig olyan plusz bevételi forrást jelenthetnek, melyeknek köszönhetően a hallgatóknak több ideje marad, és fókuszáltabban tudnak a kutatással foglalkozni.
PB: Mit tanácsolnál azoknak a hallgatóknak, akiket érdekel a kutatás, és akár hosszú távon is foglalkoznának ezzel? Mi az, amire már a hallgatói évek elején is érdemes lehet odafigyelniük?
ZS.A: Szerintem érdemes minél korábban belekezdeni. Ha valakit kicsit is érdekel a kutatás, akkor fel kell venni a kapcsolatot azzal az oktatóval, akinek az óráján valami megtetszett. Érdemes lehet megnézni azt is, hogy az adott oktató mivel foglalkozik, akár a publikációira rákeresni, akár megkérdezni tőle személyesen.
Nem szabad attól félni, hogy butaságot kérdezek vagy hogy rossz ötletem van, mert ilyenek nincsenek. El kell mondani, és nyilván az oktató is elsősorban a motivációt fogja értékelni. A kutatásnak az alapja mindig ez a személyes kapcsolat, ezért is lényeges a témavezető megtalálása.
Sokszor egyébként ez fontosabb is, mint maga a tématerület, mert nagyon meghatározó lesz később a témavezető és a témavezetett közötti együttműködés. Azt gondolom, hogy az oktatók kellően rugalmasak, és látni fogják azt, hogy hol van az érdeklődési területe az adott hallgatónak. Később bevonhat egy másik témavezetőt a folyamatba, kérhet segítséget másoktól, vagy megnézheti, hogy miként lehet beágyazni a saját területébe azt, ami iránt a hallgató érdeklődik. Fontos mihamarabb bekapcsolódni, aztán ha valaki megtapasztalja azt, hogy ez mégsem az ő világa, akkor bármikor ki lehet belőle szállni. Mégis volt egy jó élménye, megadta magának a lehetőséget, és olyan tapasztalatokat gyűjtött, amivel mások nem fognak rendelkezni, akik nem kezdtek ebbe bele.
Fotó: Henth Bertalan
