„A humor a legfontosabb” – interjú a tanárságról

Nem egyszerű szakmát választ, aki tanárnak megy. Talán nem is szakmának kellene nevezni, hanem inkább hivatásnak. Hasznos, ha egy jövendőbeli pedagógus – mint jómagam – el tud beszélgetni egy tapasztalt tanárral. Interjúmban a székesfehérvári Kodolányi János Gimnázium tanárát, Magyar Juliannát kérdeztem a több mint 15 éves tanári pályájáról. 

PécsiBölcsész: Miért választotta a tanári pályát?

Magyar Julianna: Mindig is szerettem segíteni másokon. Szerettem másokkal úgymond megértetni a dolgokat. Nekem kisgyerekkoromtól kezdve ment és érdekelt is a matek. Matekban segítettem családtagoknak, barátaimnak, gimiben már magánórákat is adtam ugyanúgy barátoknak, rokonok gyerekeinek, nem pénzért, inkább csak szívességből.

PB: Milyen kezdeti nehézségekbe ütközött, amikor elkezdte a pályáját?

M.J.: Volt általános nehézség, amibe mindenki beleütközik az elején. A készülés az órákra nem volt egyszerű, mindig azon tanakodtam, hogyan fogom kitölteni a 45 perces órát, de persze belejöttem ebbe.

Egyéni nehézség volt elhinni, hogy vannak, akik tényleg nehezen értik meg a matekot.

Meg kellett tanulnom, hogyan lehet érthetően magyarázni. Illetve én 22 évesen kezdtem a pályát, és volt olyan, hogy 18-19 éveseket kellett fegyelmeznem. Meg talán a legnehezebb az, hogy be kellett tudni írni az egyeseket. 

PB: Szakközépiskolában tanított a gimnázium előtt. Vannak-e különbségek, ha igen, mi?

M.J.: Más gyerekek járnak egy szakközépbe és egy gimibe. A gyerekek motiváltsága más. Gimiben megcsinálják, amit kinéznek, mert meg akarják csinálni. Szakközépben sok gyereknél mások a családi körülmények, nem is érdekelt néhány gyereket az iskola, más esetekben pedig féltek az otthoni következményektől, ha egyest kapnak.

PB: Miért pont matek-info szakos tanár lett? Szóba jöttek-e humán tárgyak?

M.J.: Azt a két tárgyat szerettem legjobban. Humánosabb végzettségként ott van a vallástanár végzettségem. Debrecenben tanultam teológiát, azonban kb. 20 éve nem tanítok hittudományt. 

PB: Mik az osztályfőnöki lét nehézségei? Fog-e még vállalni osztályt?

M.J.:

Én a pedagógiai munka csúcsának tartom az osztályfőnökséget.

Sokféle nehézség van, az egyik, hogy az osztályfőnök afféle mindenes, tanár, problémamegoldó, pszichológus. Nehézséget okoz, hogy minden gyerek más, és más ingerek érik a gyerekeket, mint akár 10 évvel ezelőtt. A folyamatos pörgés is nehéz, hogy alig volt szabad szünetem. Persze a sok nehézség ellenére megéri, szeretnék még osztályfőnök lenni.

PB: Sikeresnek tartja magát a pályán?

M.J.: Mit nevezünk sikeresnek? Én jól érzem magam, élvezem csinálni a munkám. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni.

Szerintem az is sikernek számíthat, hogy a gyerekek örömmel jönnek be az órámra, még ha páran nem is szeretik a matekot.

PB: Voltak-e mélypontok a pályája során? Ha igen, hogyan oldotta meg őket?

M.J.: A karanténos időszak volt a legutóbbi mélypont. Nem a diákokkal volt a probléma, hanem az egész szituációval. Többet kellett készülnöm, és ahhoz is hozzá lehetett szokni. Azt volt nehéz elfogadni, hogy olykor nem tudok segíteni a diákokon, mert nem vagyok annyira képzett, mint pl. egy pszichológus, ha valami olyan típusú és annyira komoly esetről van szó. Nehéz volt megbuktatni egy diákot, aki aztán elhagyta az iskolát emiatt, egyszerűen annyira nem ment neki a matek. 

PB: Mik voltak az elvárásai? 

M.J.: A tanár-diák viszony idegen volt, és azt vártam el, hogy a diákokkal jól kijöjjek, ez szerintem meg is történt. Én azt is vártam, vagyis arra számítottam, hogy az iskolába minden egyes diák tanulni jár. Ez persze nem igaz. Sok esetben a diák azért jár az iskolába, hogy a büntetést megússza.

Azt is elvártam magamtól, hogy a diákkal elhitessem, hogy jó dolog a tanulás, és mindent meg tud csinálni, amit akar.

PB: Mit változtatna meg az oktatási rendszerben?

M.J.: Sokkal diákbarátabbá tenném a rendszert, nekem a finn modell nagyon tetszik. Más részeket hangsúlyoznék matekban, informatikában. 

PB: Milyen élményekkel gazdagodott? 

M.J.: Rengeteg pozitív élménnyel. Nagyon jó viszonyokkal, kapcsolatokkal. Az osztályfőnökség alatt megtanultam, hogyan kell bánni a gyerekekkel. 

PB: El tudna képzelni magának más munkát?

M.J.: Nem szeretnék pályát váltani, de sokszor gondolkoztam azon, hogy nyitok egy cukrászdát vagy besegítek egy állatmenhelyen. 

PB: Milyen jó tanácsot adna a jövő tanárainak? 

M.J.:

A humor a legfontosabb,

minden tanárnak legyen jó humorérzéke, tudjon nevetni, akár saját magán. Olyankor a legjobb a hangulat az osztályteremben, ha a tanárnak van humora.