„A hangsúly azon van, hogy beköltözzek a dalba, és állítsak valamit a világról” – Interjú Beck Zoltánnal (1. rész)

A 30Y neve egybeforrt a pécsiség életérzésével. A zenekar, aminek nevét egy szombathelyi buszjelzés ihlette, mára jelenséggé vált. Az együttes, aminek frontembere a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa és a Zenélő Egyetem alapítója. Beck Zolit aligha kell bemutatni bárkinek. Mi azért mégis megpróbáljuk. Dalokról, hangszerekről, oktatásról, irodalomról és a nehézkes időkről is kérdeztük. Az interjú első részében a pécsiség, a helyi zenei élet, illetve a fesztiválélmények kerültek szóba.

Amikor azt mondják, hogy Pécs Magyarország Liverpoolja, azt hiszem, nagy szerepe van ebben a 30Y-nak. Vagy inkább Beck Zolinak?

Számomra ezek az alkotói terek időben vannak jelen. Lassan 30-40 éve, hogy a pécsi zenekarok megjelentek Magyarország zenei térképén.

A nagyobb fesztiválokon minden napra jut egy nagyobb pécsi zenekar.

Ennek több oka is van. Pécsett nagyon sok fiatal zenél, és széles az informális tér, ahol bárki megmutathatja, mire képes.

Például a Zenélő Egyetemen?

Az inkább egy formális tér. Én arra gondolok, amikor a Gerlai Gergőék megcsinálják a Made in Pécs fesztivált, és szinte bárhol a városban zenélhetsz. Legyen az az Est, a Nappali, a Szabadkikötő, a Trafik, vagy még sorolhatnám. Nincs egy klasszikus rock 'n' roll klub, mégis szinte mindenhol fellelhető a zenei érték. A Made in Pécsen például idén januárban is 120-140 produkció lett előadva, ami irgalmatlan mennyiség. Ez már szinte egy kulturális franchise, hiszen Debrecenben is megjelent hasonló próbálkozás a pécsi mintára. És akkor még nem is beszéltünk a környező településekről, az Ördögkatlan Fesztiválról vagy a Fishing on Orfűről. Ezek az egész országban központi helyei a zenei életnek, de még Európában is nagy hírük van. Ezek is inkább az informális térben találhatók. 

Pécs ereje szerintem éppen ebben a nem intézményesült, autonóm alkotói akaratban van.

Mi, zenészek mind ebben a térben vagyunk, és hozzá tudunk tenni valami fontosat. Hiába nincs közünk egymáshoz műfajilag, ideológiailag, segítünk egymásnak. Én dolgoztam együtt a Punnany Massif együttesével és a Halott Pénzzel is. Pedig alapvetően azért eléggé mások vagyunk. Van valami közös empátia, szolidaritás, egymásra figyelés. Talán pont a pécsiség.

Akkor az egész zenei tér egy egységet képez, ha jól értem.

Igen. Olyan ez, mint a pécsi bölcsész szakok. Mindenki más ideológiával, véleménnyel rendelkezik, mégis egységet alkot az egész. Nem az a lényeg, hogy mindig mindenben egyetértsünk, hanem hogy legyen valamiféle közösségvállalási minimum. Megjelenik a mindenki pécsi akar lenni életérzés.

Mik a 30Y távlati céljai? Vagy csak semmi szédítő magasság? Hiszen több mint húszéves a zenekar. A koncerteken viszont lépni sem lehet. A lelkesedés nem úgy tűnik, hogy alábbhagyott volna. Meddig élvezhetjük még a dalokat? A Kispál óta tudjuk: soha ne mondd, hogy soha…

Nem tudom ezt így megmondani. Csak azért nem fogom csinálni, hogy elérjük a 30-at. Ahogyan azért sem, mert van közönségünk, akik szeretnek minket. De azért sem, mert mi szeretjük. A lényeg a közlés. Ha ez nincs meg, akkor mi a francért állunk a színpadon? Nem az a kihívás, hogy eljátsszak egy dalt gitáron, vagy el tudjam énekelni. Nem is az, hogy másoknak szórakoztató legyen.  

A hangsúly azon van, hogy beköltözzek a dalba, és állítsak valamit a világról. Valami lényegeset. Ez lehet kétség, félelem, szorongás, öröm, felszabadultság, harag.

Jöjjön létre a közlés energiája. Ha ez megvan, nagyon jó érzés játszani. És hallgatni is jobb lesz. De mi akkor sem szórakoztató zenekar vagyunk. Nem tudunk és nem is akarunk az lenni. Az alkotó közösséget is úgy értem, hogy nem az a kérdés, hogy fel tudok-e rakni egy dalt a színpadra, vagy tudok-e írni, hanem hogy a viszonyítás megvan-e. Az underground lényege az a pozíció, ahol a zene valami többről szól, és el is gondolkodunk a jelentéséről. Ugyanazt a számot ugyanakkor el lehet játszani mainstreamként alkotói közlés nélkül és undergroundban alkotói közléssel is.

A legenda szerint a 30Y egy szombathelyi buszjelzés, a neveteknek pedig nincs konkrét jelentése. Vagyis az a célotok, hogy mindenki értelmezze a maga módján. Mit mond neked személy szerint?

Számomra zenekarnak lenni azt jelenti, hogy alkotó közösségnek lenni. Történetileg tényleg egy szombathelyi buszjárat volt a 30Y. Onnan indult az egész, hogy ezen a járaton írtam egy dalt, amibe beleírtam ezt a jelzést. Valahogy úgy hangzott, hogy

„busz jön, nyit, beenged, utazom, 30Y”

(Beck Zoli dalol – a szerk.). Ezt követően pedig sok-sok csúnya szó. Ez az egész egyfajta magányos egzisztenciára utalt. Avagy sokan vagyunk, de mindenki egyedül, magányosan. Egyébként az egész zenekarból csak én és az öcsém utaztunk ezen a buszon valaha. De érdekes mindenesetre, hogy mi lett belőle. Egy buszjelzésből dal, majd egy együttes neve. De már csak a harmadik létezik.

Ha ki kellene emelned egy kedvenc helyszínt, ami a koncerteket, fesztiválokat illeti, melyiket neveznéd meg?

Több kedvenc is van. Tegnapelőtt például – épp a koronavírusból kilábalva – szuper koncertet adtunk a kiváló Mojo nevű klubban Zentán. Ez egy kis hely, mégis elementáris élményt jelentett. Csak pár száz ember van körülötted, de nagy energiák mozdulnak meg. Alacsony a színpad, nincs kordon. Te épp itt ülsz velem szemben, de ott az első sor még ennél is közelebb van. Faltól falig emberek mindenhol. Annyira nincs hely, hogy nem fér el a gitártechnikus mellettem, a közönségen át adják nekem oda a gitárt. De még az italomat is így töltik újra, ha elfogy. Ez teljesen más, mint egy nagy fesztiválkoncert. Megvan a maga romantikája, az egyszer biztos. Imádom.

Egy-egy fesztivál is képes ugyanilyen közeli lenni. Például a Fishing on Orfű, az Ördögkatlan Fesztivál vagy a Művészetek Völgye. Pont azért, mert nem ezt az ostoba, elemelt élményt erőltetik, ahol te csak egy termék vagy. A valódi közösségen van a hangsúlyt. Egy VOLT Fesztivál például ezt nem hozza, az inkább csak egy „zenekar-nézegető”. A hírneved fel van rakva a színpadra, teljesen mindegy, mit játszol. Nem vagy lényeges, csak szórakoztasd a közönséget. Nincs mögötte gondolat, eseményesítés. Az alteros ide, a discós meg oda menjen. Az sem baj, ha a színpadok egymásba üvöltenek. Minden a pénzről szól. Egy koncert, illetve fesztivál az emberek miatt fontos. 

Kell, hogy legyen létjogosultsága nem zeneipari és piaci alapon gondolkodó alkotásoknak. 

Különben a végén mind a Majka- és Kis Grófo-tengelyen maradunk. Az emberek pedig azt hiszik, a popzene ennyi, pedig tud művészet is lenni, alkotó értelemben.