A hála világnapja

Czirják Linda
2021.09.20.

A hála világnapjának múltja a Hawaii szigetén 1965-ben tartott hálaadási vacsoráig tekint vissza. Az ENSZ által megrendezett találkozón fogalmazták meg vágyaikat a résztvevők a hála kifejezésével és a hála adásával kapcsolatban. A megjelentek ígéretet tettek arra, hogy a jövőben ezen a napon hazájukban is megtartják a hála napját. Az esemény óta minden év szeptember 21-én kiemelt figyelmet kap a minket körülvevő világ irányába érzett hála és megbecsülés érzése.

Belegondoltál már, milyen sok, jólelkű ember vesz körül téged, mennyi apró figyelmesség ér a hétköznapok során? Nehéz felfigyelni ezekre a kis emberi gesztusokra a mai digitalizált és felpörgött világban. Mindig a több, szebb, újabb után sóvárgunk, elégedetlenkedünk, megbántunk másokat, iszonyúan figyelmetlenek vagyunk mind másokkat, mind magunkkal.

Amint megkapunk valamit, amire vágytunk, a dopaminszintünk zuhanni kezd, frusztrálttá válunk, és azonnal keresnénk a következő örömforrást. Azt érezhetjük, hogy napjaink fogyasztói társadalmában soha semmi nem elég nekünk.

Az érzésnek egyik oka az, hogy régen sokkal több és minőségibb társas kapcsolatban volt részünk, amely tartósan hatott az agyunk jutalmazó rendszerére. Jelenlegi életünk azonban köszönőviszonyban sincs az akkor kapott ingerekkel a rengeteg digitális platformon megélt kommunikáció, kapcsolattartás és a tárgyak felhalmozásának előnyben részesítése mellett. A napjaink csak úgy elrepülnek mellettünk, belefásulunk egyhangú életünkbe. Fontos kiemelni azonban, hogy van megoldás. A fogyasztás által kínált örömforrást helyettesíthetjük például a hálával, amely egy valós és tartós megelégedettségérzést eredményez. A hálaadás nem jár költségekkel, nem kell hozzá beszerezned tárgyakat vagy új életet kezdened.

A hála világnapja ezért is szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy lehet máshogy is élni az életet.

A körülöttünk lévő csodás világ annyi lehetőséget, annyi apró és szép dolgot kínál, amit csak meg kell látnunk.

Járj nyitott szemmel, és vedd észre, milyen lenyűgöző és szívmelengető dolgokat rejt magában csupán a létezés!

A hála érzésének okai

Biztosan te is tapasztaltad már, hogy egy ismerősöd sokkal jobban tudott örülni egy apróságnak, mint te, vagy fordítva. A hála érzésének ugyan sok előnye van, és szeretnénk mindannyian megtapasztalni ezeket, az igazság az, hogy ez nem mindenkinek sikerülhet. Vannak az úgynevezett „hálás típusok” és vannak, akikre kevésbé jellemző ez az érzés. Mindez pedig az agyunk, a génjeink és a személyiségünk jellegén múlik.

Kutatások alapján megállapítható például, hogy a CD38 névre keresztelt génnek jelentős szerepe van a romantikus partner iránt kifejezett hála minőségére és mennyiségére is.

További kutatások azt bizonygatták, hogy ennek oka agyfelépítésbeli és agyaktivitási különbségekre is visszavezethető. A  kutatás során azt az eredményt kapták, hogy a hálásabb személyeknél a jobb alsó temporális kéreg több szürkeállománnyal rendelkezik. Ez a terület pedig összekapcsolható mások szándékainak értelmezésével.

A biológiai tényezők mellett rendkívül fontos a személyiségünk és a jellemvonásaink is.

A hála érzésének képességét nagymértékben tudják rontani olyan tulajdonságok, mint például az irigység, az anyagiasság, a nárcizmus és a cinizmus. Ezenkívül a traumatizált személyeknek is meggyűlik a bajuk a hála mindennapi tapasztalásával.

Idegrendszerük túlműködik, állandó készenléti állapotuk és a trauma fájdalma miatt bűntudattal, önértékelési problémákkal küzdenek. Kiváltódhat belőlük az az érzés, hogy ismét javítaniuk kellene magukon, ami szintén a túlélési mechanizmus aktiválódását eredményezi. Láthatjuk tehát, hogy több oka is van a hálára való képességünknek. Annak sem kell szomorkodni viszont, aki úgy érzi, nehezésre esik, hiszen gyakorlással fejleszthetőek a hálához kapcsolódó tulajdonságaink!

Tippek arra, miért lehetsz hálás (ma)

Annyi mindenért lehetünk hálásak, csak legtöbbször természetesnek vesszük a hétköznapi csodákat. Hálásak lehetünk szó szerint akármiért: a napsütésért, a madárcsicsergésért, egy jó ebédért, egy idegen udvariasságáért, egy különleges pillanatért, egy lehetőségért, bármiért, ami örömet okoz nekünk.

  • Hálás lehetsz azért, mert egészséges vagy.
  • Hálás lehetsz azért, mert vannak barátaid, akiket mindig fel lehet hívni, ha elrontottál egy új ételt vagy elveszettnek érzed magadat.
  • Hálás lehetsz a családodért, akik mindig támogatnak és szeretnek téged, bármilyen is légy.
  • Hálás lehetsz a szerelemért, amit átélhettél még akkor is, ha nem tartott örökké.
  • Hálás lehetsz a múltbéli kudarcaidért, melyek azóta hasznos tapasztalattá váltak és segítenek a jelenlegi életedben.
  • Hálás lehetsz azért, mert hiába felejtettél el tegnap boltba menni, maradt még otthon pont egy müzlire való tej.


Grafika: Munkácsi Zsófia

Hogyan fejezheted ki a háládat?

A legegyszerűbb és legkönnyebb talán, ha odaállsz valaki elé, és a szemébe mondod, hogy „köszönöm / hálás vagyok”. Gyakorold a hálád kifejezését valaki irányába mindennap, amikor csak teheted. Mikor valakinek a tudtára adod, hogy tett érted valamit, ami segített neked, az mind neki, mind pedig neked pozitív érzésekkel tölti meg a szíveteket.

Ha szeretnéd átadni másnak is a gondolataidat, érzéseidet, a háládat, akkor javaslom a hálacsomagot, melybe bármit beletehetsz, ami a másikra emlékeztet, és úgy gondolod, jólesne neki.

Akár írhatsz hálalevelet is valakinek, akinek úgy érzed, kifejeznéd, mennyit tett/tesz érted. Egy kis apróság, gesztus, törődés mindenkinek jólesik.

Ha önmagaddal és az életeddel kapcsolatban szeretnél visszajelzést adni magadnak, akkor remek választás a hálanapló, melynek számos hosszú távú pozitív hatását a mentális jóllétre már sokan igazolták.

Bátorítalak tehát, hogy ne csak másoknak tedd, magadnak se feledkezz el hálát adni!

Ha csak egyetlen percre elgondolkozol, miért lehetsz hálás a jelenlegi életedben, hirtelen másként fogsz tekinteni a világra. 


Create Account



Log In Your Account