A fesztelenség festője
A Szépművészeti Múzeum a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie közreműködésével szeptember 22-én megnyitotta Renoir–A festő és modelljei című kiállítást. Óriási volt az érdeklődés, a sor sokszor a Hősök terén kanyargott. A tárlat a nagyfokú látogatottságra tekintettel a tervezetthez képest két héttel tovább, január 21-ig látogatható.
A kiállítás első termében a falakat kékre festették. Ez a szín, a gyenge fény és a nagy belmagasság olyan érzést keltett, mintha akváriumban lennénk. Az így létrejött nyugalom valahogy kiemelte az itt kiállított portrékat. A sötétkék háttér előtt jól mutattak a világos képek (és rajtuk az arcok) és az aranyozott képkeretek. Renoir mindig az ismerőseit és barátait festette: a falon baráti családok, festőtársak, testvérek, múzsák képei lógtak. A modelljeit természetes pózokban, kötetlenül ábrázolta, emellett nagy hangsúlyt fektetett a részletekre, mint például a kalapok díszítésére. A terem következő részében az impresszionista képek kaptak helyet. Renoirt szokás impresszionista festőnek tekinteni, és noha valóban részt vett a képeivel azon a kiállításon, aminek a kritikájában először használták az impresszionista kifejezést és a leghíresebb művei impresszionisták, de munkásságát nem csak ez az irányzat határozta meg. Élete későbbi szakaszában, a száraz időszakban eltávolodott ettől a stílustól, a műveiben pedig megjelent a klasszicizmus és a nagy elődök követése. Renoir szívesen ábrázolta a hétköznapokat: erdei ösvényt, hintázó lányt vagy ebédelőket. Ugyanakkor sokszor megörökítette az ünneplést, táncolókat és kirándulókat. Több olyan történet is fennmaradt, ami szerint Renoir fél óra alatt, a helyszínen készítette el vázlatait. Ez a spontaneitás megjelenik a kész festményeken is, az apró ecsetvonások jól visszaadják a táncok mozgalmasságát vagy a leveleken átszűrődő napsugarak fényét. Emellett a lefestett témák is változatosságot és hirtelen ötleteket tükröznek. Az előző stílusokkal és korokkal szemben a modernség számára nem volt fontos egy teljes történet elmesélése. A képek értelmezéséhez nem szükséges a pontos történelmi háttér ismerete és éppen ezért nem is érdemes egy teljes történetet várni a művektől. Ezután a polgári életről szóló képek voltak kiállítva. A festmények nagy részén Renoir családja, fiai, felesége, vagy a gyerekek dajkája szerepelt. Fontos szerepet kapott a kisgyerek és az anya/dajka kapcsolata, a zenélés és a gyerekek játékai. Itt már megjelenik a klasszicizmus, letisztultabbak az ecsetvonások, erősebbek a kontúrok és egy-két beállított képet is láthatunk. De még érződik a két stílus közötti ingadozás, például a Fiatal lányok a zongoránál című képet megfestette impresszionista és klasszicista/klasszicistább stílusban is. A következő teremben az aktok kaptak helyet. A falak itt bordóra voltak festve, ami kiemelte a világos képeket és egyben bensőségesebb hangulatot teremtett. A képeken nem a „tökéletes nőt” látjuk: kicsit túl kerek az arcuk, kicsit túl teltek, kicsit esetlenül ülnek. Viszont Renoir pont ettől lesz jó festő, a képei ettől lesznek élvezhetőek: a modelljei fesztelensége átragad a nézőkre is. Renoir a szobrászat iránt is érdeklődött, ennek az eredménye a Győzedelmes Vénusz (Venus Victrix). A szobor a klasszikus görög arányokkal készült és a Parisz döntése utáni pillanatot jeleníti meg. Az alkotás nagyon letisztult, az egyetlen díszítésnek tekinthető elem Vénusz kontyba tekert haja. A másik kiállított szobor, a Mosónő nem ennyire kisimult, meglátszanak rajta a gondos alkotás nyomai. Talán ez a tökéletesség különbözteti meg Vénusztól. Az utolsó terem leginkább a festő életével és életművének hatásával foglalkozott. Itt fényképeket láthattunk Renoirról és egy rövid videót, ahogyan alkot. Ebben a teremben kaptak helyet az utolsó munkái. A Fürdőzők és A modell portréja tökéletes mintái Renoir munkásságának: kicsi ecsetvonásokkal felvitt változatos és vidám színek, nyugodt hangulat és fesztelen nők. Szinte hihetetlen, hogy az élete végére folyamatos fájdalommal és betegséggel küzdő festő ilyen hangulatú képeket alkotott. Talán ez az idillre való törekvés ragadta meg a Hősök terén esőben, szélben sorban állókat is.
