2022. szeptember 8-án, 96 éves korában meghalt II. Erzsébet angol királynő. Élete hosszú és igen mozgalmas volt, hiszen összesen 70 évig uralkodott, megélve a második világháborút és számos más eseményt és történelmi pillanatot. Könyvek, filmek, sőt még sorozat is készült róla és a királyi család életéről. Ebben a cikkben 5+1 olyan érdekességet szedtem össze a nemrég elhunyt királynőről, ami újdonság is lehet egyes olvasók számára.
1. Corgik és Dorgik
II. Erzsébet neve hallatán sokan a kutyákra asszociálnak, hiszen köztudott, hogy nagyon szerette a corgikat, uralkodása alatt több mint 30 ilyen apró lábú, szőrős házi kedvence volt, de amit kevesebben tudnak, hogy kutyákat, sőt saját kutyafajtát is tenyésztett! Egy véletlennek köszönhetően született az első dorgi (a dachshund, azaz a tacskó és a corgi keveréke), ugyanis Margit hercegnő tacskója és II. Erzsébet királynő corgija egy ideig magukra maradt, és ennek köszönhetően született meg az első hibrid kutya. A királynőnek nagyon megtetszett ez a fajta, így utána még évtizedekig tenyésztette őket. Most, hogy elhunyt, a megmaradt házi kedvencei (a BBC szerint) a harmadik gyermekéhez, András herceghez kerülnek, aki megígérhette édesanyjának, hogy vigyázni fog állataira.
2. Skót duda, avagy az angolos ébresztő
Eddig azt hitted, az ébresztődnek van a legidegesítőbb hangja? Akkor képzeld el, hogy minden reggel, pontban 9 óra 15 perckor skót dudával keltenek, amit 15 percen keresztül, megállás nélkül hallgatnod kell. Ennél számomra sokkal barátságosabb a telefonom ébresztője, de II. Erzsébet kifejezetten szerette a napindításnak ezt a módját. Erre egy külön tisztséget is létrehoztak. A királynő skót dudása körülbelül 700 különböző dalt tudott, mivel II. Erzsébet szerette, ha a reggel felcsendülő zenék változatosak. Azt mondják, a skót dudás volt az, akit a királynő mindenhová magával cipelt – hiszen bárhová is ment, másnap szólnia kellett az ébresztőnek.
3. A II. világháború végének ünneplése London utcáin
II. Erzsébet és Margit hercegnő engedélyt kaptak szüleiktől, hogy csatlakozzanak a második világháború végét ünneplő hatalmas tömeghez 1945. május 8-án. A királynő úgy emlékezett vissza erre az estére mint élete egyik legemlékezetesebb pillanatára. A királyi család Instagram-bejegyzése szerint 1985-ben így nyilatkozott az eseményről:
„Emlékszem, hogy ismeretlen emberek sorai összefonódtak és sétáltak a Whitehallon, mindannyian csak végigsöpörtünk a boldogság és a megkönnyebbülés áradatán.”
4. A királynő „állatkertje”
A brit monarchia már a 12. században igényt tartott az ország minden hattyújára. Ebben az időszakban a madarakat különleges finomságoknak tekintették. A királynő nem ette meg a hattyúkat, csak háziállatként gondolt rájuk. Ebből jött a hattyújelölő (Queen's Swan Marker) munkakör, amelynek betöltője minden évben népszámlálást tart, amely során számba veszi a madarakat, és ellenőrzi egészségüket.
Ráadásul az 1324-es törvénynek köszönhetően a királynő igényt tarthatott az összes „királyi hal” tulajdonjogára is, ami azt jelentette, hogy minden tokhal, delfin, bálna és barna delfin az övé lehetett volna, ami az Egyesült Királyság vizeiben úszik.
Ezenkívül volt még elefántja, két óriásteknőse, egy jaguárja és lajhárjai is, amiket más országoktól kapott ajándékként, és ezt követően a Londoni Állatkertben helyezték el őket.
5. Üzenet a Holdnak
Az Apollo–11 holdraszállása előtt, 1969-ben a világ vezetőinek tucatjait hívták meg, hogy írjanak pár sort, üzeneteket, amelyeket egy kis szilíciumlemezre helyeztek át. Ez a korong még mindig a Hold felszínén fekszik – a NASA szerint Neil Armstrong és Buzz Aldrin közvetlenül a leszállóhelyen kitűzött amerikai zászló alá helyezte.
„A brit nép nevében tisztelgek az ügyesség és a bátorság előtt, amely az embert a Holdra vitte. Növelje ez a törekvés az emberiség tudását és jólétét” – írta a királynő.
5+1 Első portréját egy magyar származású festő készítette
Őfelsége élete során körülbelül 200 hivatalos portrét készíttetett. Az első, amit valaha róla festettek, 1933-ban, mindössze hétéves korában készült. Ezt László Fülöp Elek angol-magyar művész festette, aki Budapesten született, de brit állampolgár volt, és a 20. század közepén Angliában vesztette életét.