1895. november 18. – Nők az egyetemen!
„Emberi joga a nőnek, hogy tanulhasson, hogy szellemét kiművelhesse, és ezzel emberi értékét emelje” (Beke Manó)
127 évvel ezelőtt, 1895 novemberében Ferenc József rábólintott egy előterjesztésre, amely hatalmas felfordulást okozott Magyarországon. December 19-én pedig hatályba is lépett a királyi rendelet, miszerint az ország egyes egyetemein a nők is megkezdhetik tanulmányaikat. A rendelet megszületésének azonban viharos előzményei voltak, cikkelyezése után pedig még hosszú évekig folytatódott a harc azért, hogy a nők a merőkanál és a seprű mellett a diplomájukat is a kezükben tarthassák.
A 20. század elején ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg az antifeministák fejében, amikor Ferenc József rendelete nyomán a nők is megkezdhették egyetemi tanulmányaikat. Az 1895-ben hirtelen megnyílt új lehetőség ellenére a társadalom gondolkodása nehezen változott, hiszen az emberek igencsak félve hagyták el meggyőződéseiket a női identitással és a nők hagyományos szerepével kapcsolatban. Az egyik korabeli hetilap, a Vasárnapi Ujság egy cikkében a következő sorokkal reagálnak az akkor sokak számára meghökkentő eseményre: Egy másik korabeli írás soraiból pedig az derül ki, hogy a közgondolkodás attól is tartott, hogy ha a nők is egyetemre járnak, úgy kilépnek az addig ideálisnak tartott körből, a lényük eldurvul, és ezzel elveszítik a nőiességüket. Ahhoz, hogy a társadalom véleménye megváltozzon, jó pár évtizednyi küzdelemre, valamint rengeteg elhivatott személy bátorságára és önfeláldozására volt szükség. A 19. században egyre jobban kezdett megváltozni a nők szerepe. A technikai fejlődések és gazdasági változások hatására ugyanis egyre több idejük és energiájuk szabadult fel, így a férjük mellett sokszor már ők is munkát vállaltak. A szellemi fejlődés következtében pedig a továbbtanulásra is egyre nagyobb igény mutatkozott, hiszen a magasabb fokú végzettség jobb munka- és életkörülménnyel kecsegtetett. Külföldön ekkor már egyre több egyetem nyitotta meg kapuit a nők előtt is, elsőként Amerikában, 1860-tól, Európában pedig legelőször a svájci egyetemekre jelentkezhettek női hallgatók. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő és a nőjogi mozgalom egyik legnagyobb alakja is itt szerzett diplomát. Vilma diplomaszerzése után hazatért Magyarországra, ahol azonban nem ismerték el egyetemi végzettségét. Türelmesen tűrte az őt ért megaláztatásokat, és folyamatosan küzdött azért, hogy Magyarországon is elismerjék a nők tanuláshoz való jogát. Végül 18 év után megkapta doktori címét, kemény munkája pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1895-ben megszülethessen a királyi rendelet. Grafika: Rudas-Mekkey Csenge A nők továbbtanulásának jogáért folyó harc egy másik nagy alakja Wlassics Gyula, akit Ferenc József 1895 januárjában nevezett ki vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Wlassics Gyula elődeinél sokkal haladóbb szellemű gondolatokkal rendelkezett. A nőjogi mozgalmak számíthattak a miniszter támogatására, aki úgy vélte, hogy a továbbtanulással a nő nemhogy elveszíti vagy feladja klasszikus szerepét, hanem épphogy valódi nőisége bontakozik ki ezzel. Wlassics kezdeményezte a nők értelmiségi pályákra helyezését, ebből született végül a királyi rendelet, aminek értelmében a 1895 decemberétől a nők is jelentkezhettek az egyetemek bölcsész-, illetve orvosi és gyógyszerészkaraira. Az első nő, aki Magyarországon átléphette a Budapesti Tudományegyetem kapuját, és egyben az első, aki bölcsészdiplomát szerzett, Glücklich Vilma volt. Fizikát és matematikát hallgatott, hiszen akkor ezeket a tárgyakat még a bölcsészeti karon tanították. Egyik későbbi kolléganője így írt róla: Glücklich Vilma példája mutatja, hogy a nőknek kezdetben cseppet sem lehetett könnyű, hogy a társadalom szemében is kiérdemeljék helyüket az egyetem padjaiban. A komolyabb jogi viták mellett hétköznapi nehézségekkel is meg kellett küzdeniük, például hogy az egyetemeken kezdetben csak férfimosdók álltak rendelkezésre. Diplomája megszerzése után Glücklich Vilma a feminista mozgalmak oszlopos tagja volt. A Magyar Feministák Egyesületének egyik alapítója volt, amelynek egyik fő céljaként a nők választójogának megszerzését tűzték ki. 1918-ban az őszirózsás forradalom után Glücklich Vilma egyesületének célja végül megvalósult, hiszen a választójogot megkötésekkel ugyan, de a nőkre is kiterjesztették. Talán Steinberger Saroltát emelhetjük még ki a sok-sok nő közül, akik rászánták életüket arra, hogy kitapossák az utat a nők számára az egyetemeken. Sarolta volt az első orvosnő, aki Magyarországon szerezte diplomáját. 1900-ban avatták doktorrá, majd külföldön tanult tovább szülésznőként és nőgyógyászként, később pedig hazatérve a Tauffer klinikán dolgozott. Bár kiváló orvos volt, egész életében küzdenie kellett a neme és zsidó származása miatti megkülönböztetéssel. Híres, Az orvosnők története című írása megjelent az Orvosi Hetilapban. A társadalom rossz véleménye ellenére egyre több nő határozta el magát arra, hogy egyetemen tanuljon és értelmiségi pályára lépjen. Ma pedig a felsőoktatásban a létszámokat tekintve már női fölényről beszélhetünk. Bár az első diplomáért küzdő nők neveit utca, emlékérme és lépcsősor viseli, személyük mégis sokak számára ismeretlen. Pedig egyszer legalább minden nőnek hallania kell róluk, és megérdemlik, hogy egy másodpercig gondoljunk rájuk, amikor a szakdolgozat és az államvizsga stresszei után végre kezünkbe adják a diplománkat. Nélkülük valószínűleg nem sikerült volna… Források: F. Dózsa Katalin: Az első világháború hatása a polgári erkölcsök, a női szerepek és az öltözködés érdemi változásaira. Péter H. Mária: Nők az egyetemen. Nőkért.hu„Gyenge fizikai felépítettségük miatt súlyos idegrendszeri betegségek jelentkeznek a nőknél, amennyiben szellemi munkát végeznek. A nők agyának térfogata kisebb, mint a férfiaké, ez pedig alkalmatlanná teszi őket a komolyabb szellemi megterhelésre.”
„Szívesen ismerjük el, hogy a nőkben többé-kevésbé megvannak azok a tehetségek, melyek a férfiakban, de azért mégis csak ferde állapot lesz ez. Hiába tudna a tyúk úgy röpülni, azért mégse kereshetné úgy az élelmet, mint a sasok, sok minden oknál fogva, de legfőképpen amiatt, mert a gyakorlatban kis csirkéit kell vezetgetnie az udvaron.”
De hogyan is zajlott ez a hosszú harc, amelynek eredményeképp ma már egy nő a férfiakkal egyenlő esélyekkel tanulhat tovább?
„Mindig mulatva mesélte, milyen furcsán bámultak rá férfi kollégái, ha egymaga nő, beült a padba és a tréfálkozást, gúnyolódást fölényes magatartásával el tudta némítani. Csakhamar megszokták a halk szavú, mosolygós fiatal lányt, ki erélyesen, határozottan tudott felelni a legnehezebb és legbonyolultabb kérdésekre, és szívesen tekintették azután komoly társnak.”
A fent említett nőkön kívül persze rengetegen álltak még ki jogos követeléseik mellett, áldozataik pedig nem voltak hiábavalók.
