Tagfelvételt hirdet a Student Hub!

PTE BTK HÖK 2024.03.12.

Szeretsz angolul társalogni? Szívesen megismerkednél egyetemünk sokszínű nemzetközi hallgatói bázisával? Szeretnél segíteni a külföldről érkezett hallgatók eligazításában Pécsett? Érdekel a közösségépítés?

A toll élesebb a kardnál? – a békéért küzdő írók világnapja

Dani Sára 2024.03.08.

Az irodalom megmutathatja nekünk azt, amit nem ismerünk. Általa megérezhetjük azt, amit nem tapasztalnánk. Az írók, költők a társadalom szócsövei, összekötnek minket, akár egy telefonzsinór. Rajtuk keresztül egy nép, egy ország fájdalmait, reményeit ismerhetjük meg, legyen az a jelenben vagy 100 évvel ezelőtt. Ezek a művek arra késztetnek, hogy beszéljünk róla, elismerjük a béke törékenységét, és megtanuljuk értékelni azt.

„Azzal foglalkozom, amit szeretek” – miniinterjúk a bölcsész létről

Jáger Luca 2024.02.27.

Ugyan a felvételi jelentkezéseket idén már be kellett adni, de saját tapasztalatból tudom, hogy ezután is jól jöhet némi visszaigazolás és bátorító szó a nagy döntéssel kapcsolatban. Ha valaki olyan szentimentális, mint én, hallgatóként is szívesen hallja, hogy az őt körülvevő emberek mit szeretnek igazán az egyetemben. A napok csak úgy peregnek egymás után, a vizsgaidőszakok mennek, a szorgalmi időszakok jönnek, ilyenkor pedig a mókuskerékben hajlamosak vagyunk elfelejteni, miért is csináljuk ezt az egészet. Válaszokat keresve az egyszerűnek tűnő kérdésre, körbejártam a kampuszt és kíváncsiskodtam a bölcsészhallgatóknál.

Új lendület a tavaszi félévre – programajánló

Nagy Borbála Teodóra 2024.02.20.

Ahogy szépen lassan lábalunk ki a tél szürke és hideg napjaiból, úgy egyre több kedve támad az embernek arra, hogy ne csak egy-egy baráthoz menjen át, hanem kintebb is merészkedjen. A tavasz beköszöntével remek programok várnak ránk, amelyek segítenek feltöltődni és új lendületet venni. Ahogy az időjárás melegszik, úgy itt az ideje felfedezni a szabadtéri tevékenységek és beltéri rendezvények kimeríthetetlen kínálatát. Azok számára, akik szeretnék kihasználni a város lehetőségeit, íme néhány szuper program, akár egyedül szeretnéd felfedezni az újdonságokat, akár barátokkal vennétek nyakatokba a várost.

Bölcsészlét a Jelenkorban – Interjú Dr. Görföl Balázzsal

Simon Anna 2024.02.16.

Dr. Görföl Balázs adjunktussal, az Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszék tanárával, valamint a Jelenkor irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettesével beszélgettem újságírásról, pécsibölcsész-létről és ezek összeköttetéseiről. 

Tagfelvételt hirdetnek a PTE BTK HÖK Szakbizottságai | Jelentkezz!

PTE BTK HÖK 2024.02.16.

A tavaszi félévre vonatkozóan a BTK HÖK három Szakbizottsága – Kommunikációs-, Külügyi- és Oktatási Bizottság – hirdeti meg tagfelvételét! Ha szívesen csatlakoznál a Hallgatói Önkormányzat csapatához, segítenéd egyszerűbbé illetve izgalmasabbá tenni a hallgatótársaid egyetemi tanulmányait, és mindemellett egy kis zsebpénz is jól jönne, akkor itt a lehetőség. Alábbi cikkünkben ismertetjük veletek a jelentkezés feltételeit, valamint a pályázható feladatköröket.

Create Account



Log In Your Account