Új erőre kapott a sportélet a pécsibölcsészek körében

Prezsnyák Péter
2023.01.19.

A bölcsészhallgatókkal kapcsolatban talán nem a sport az első gondolata az embereknek. Főleg nem egy világjárvány kellős közepén. Az elmúlt hónapokban azonban egy új kezdeményezésnek köszönhetően új erőre kapott a sportélet. Aki mozogni szeretne és akár versenyeken is megmérettetni magát, könnyen megteheti. Haincz Krisztiánnal, a HÖK sportreferensével és az Egy sportosabb BTK projekt vezetőjével beszélgettünk.

Ősszel egyre többen kezdtek el sportolni a bölcsészkaron. Mi volt az Egy sportosabb BTK projekt apropója?

Az egyetemen eltöltött évek alatt sajnos azzal szembesültem, hogy a bölcsészhallgatók meglehetősen kevés tájékoztatást, értesítést kapnak a különféle sportrendezvényekről, ezért a kar hallgatói nem is nagyon vesznek részt ezeken az eseményeken. Ezen szerettünk volna változtatni. A projekt igazából már tavasszal elindult volna, de sajnos a pandémiás időszak közbeszólt. Így végül csak szeptemberben tudtuk elkezdeni, de jobb később, mint soha.

A sportélet pedig azóta virágzásnak indult, és egymást érik a megmérettetések.


Hogyan jött létre végül a kezdeményezés?

Fontos megemlíteni, hogy a BTK-n is rengeteg aktív sportoló van, a Pécsi Tudományegyetem egyik legtöbb hallgatóval rendelkező kara, ahol számos mozogni vágyó fiatal tanul. Szerettem volna azonban minden pécsibölcsész számára elérhetővé tenni a mozgást, a sportot és a vele járó pozitív faktorokat.

Tavaly ősszel megrendezésére került a Fuss a rákgyógyításért névre hallgató jótékonysági sportrendezvény. Részemről pedig jött egy elhatározás, hogy minél több bölcsészhallgatót szeretnék megmozgatni.

Meghirdettem a lehetőséget, amire néhány napon belül több mint 100 hallgató jelentkezett, amire álmomban sem gondoltam volna. Fiser Bence, a HÖK elnöke volt az a személy, akivel rengeteget beszélgettem, többek között a sport fontosságáról, és komoly potenciált látott a kari sportélet felélesztésében, amiért korábban én is küzdöttem. Végül bizalmat szavazott nekem a sportreferensi feladatkör létrehozásával. Azt gondolom, az elképzeléseink a hallgatók igényeivel is találkoztak, hiszen munkám kezdete óta egyre nagyobb a sport iránti érdeklődés.


Jelenleg milyen sportágakban versenyeznek a BTK-sok?

Viszonylag sok sportágban jelen vagyunk.

A labdarúgástól a sárkányhajózásig szinte bármilyen egyetemi eseményen lehet velünk találkozni.

Milyen egyetemi eseményeken vettek eddig részt a bölcsészek?

Szeptember óta rengeteg rendezvényen képviseltette magát a BTK. Fontos kiemelni, hogy nem minden rendezvény szól a versenyzésről, sokkal inkább arról, hogy sportolási lehetőséget és élményeket nyújtsunk az embereknek. Ilyen rendezvény volt például az idei évben is megrendezésre kerülő Fuss a rákgyógyításért nevű jótékonysági futás, ahol 87 hallgatónk képviseltette magát, és ezzel mi gyűjtöttük a második legtöbb embert. Továbbá részt vettünk az egyetemi sport nemzetközi napja alkalmából megrendezett IDUS/PTE sárkányhajó regattán, ahol a 6. helyen végeztünk.

A nagy népszerűségnek örvendő PTE id. Dárdai Pál futsal ligán is részt vettünk egy férfi, illetve egy női csapattal, amit lányaink meg is nyertek.

Mindezek mellett PTE 3x3-as kosárlabda kupán, a PTE sportok éjszakáján és a PTE mixröplabda kupán is indultak csapataink. Utóbbin ezüstérmet szereztünk.


Hogyan lehet jelentkezni a különböző eseményekre?

Az események kiírásait a Facebookon létrehozott, Egy sportosabb BTK csoportban találhatják meg az érdeklődők. Akik pedig a csapat tagjai szeretnének lenni, írjanak nekem egyszerűen egy emailt (haincz.krisztian@pte.hu).


Create Account



Log In Your Account