Tavasz januárban és klímaszorongás

Ignorálás, elfogadás, egymásra mutogatás, összeesküvés-elméletek, pánik, riogatás, és még sok más fogalom kapcsolható a klímaváltozáshoz a nyilvánosságban. A természet csodálatos változása az elmúlt évtizedekben katasztrofálissá formálódott a kezünk alatt, és már nem nagy hír, ha leég egy erdő, kihal egy állatfaj, vagy ha januárban 15 ℃ van. Sóhajt egy nagyot az ember, megjegyzi magában, hogy ezért is az égvilágon mindenki hibás, csak ő nem, továbbgörget, és elraktározza az információt. A nemtörődöm reakció mellett szerencsére egyre többen nem így éreznek. Sokan elszántabbak az ügy érdekében, és próbálnak tenni valamit, bármit, ami akár egy kicsit is javít. Ez sokszor viszont olyan kérdésekkel párosul, hogy mi lesz, ha már mindegy lesz? Mit tudnék én, egyetlen személy tenni? Mennyi idő van hátra? Miért nem látják mások ennyire égetőnek a problémát? Miért nem tettek semmit akkor, amikor ez elkezdődött? Túlreagálom, vagy épp ellenkezőleg? És egyébként is, van egyáltalán bárminek értelme? Nos, ha ezeket a kérdéseket magadénak érzed, akkor ünnepélyesen üdvözöllek a klímaszorongók között!

Ez a jelenség és a fogalom is viszonylag új keletű, és sokan egyszerű hisztériának tartják, pedig nem szabadna csak így elmenni mellette. Ezt a fajta pánikot kifejezetten a klímaváltozás és az azzal kapcsolatos hírek váltják ki, a tudat, hogy semmi sem biztos, hogy pusztul körülöttünk gyakorlatilag minden, és mi olyan aprók vagyunk. A tünetei pedig a szorongásos betegségeivel egyeznek meg: izzadó tenyér, szédülés, a koncentráció elvesztése, légszomj, sírógörcs és a tehetetlenség fojtogató érzése.

A félelem, hogy semmit sem ér az, ha az ember nem használ nejlontáskát, vagy ecettel takarít, hiszen mások úgyis leveszik azt a zacskót, a gyárak és a nagyvállalatok pedig folyamatosan szennyezik a légkört.

De semmi nincs teljesen veszve.

Ha úgy érzed, egyedül vagy a nagyvilág ellen, vagy hogy semmi sem maradt hátra, csak a feszült visszaszámlálás, akkor jó hírem van: ez nem így van. Ha nem is mindig tűnik így, rengetegen próbálnak javítani a helyzeten, ki kisebb, ki nagyobb lépésekkel. Mindenki tud a maga módján tenni a katasztrófa elkerülése érdekében, a lényeg az, hogy nem szabad olyan gondolatoknak engedni, hogy semmi értelme. A csepp a tengerben hasonlat itt is működik, már akkor, ha például újratöltöd a palackod, vagy nem vásárolsz fast fashion boltból, kiállsz egy célért, ez a bolygónak is jó, példát mutatsz, és nem utolsósorban téged is segít a szorongásból való kilépésben. 

„Mindenki a maga háza tájékán söprögessen”, hangzik a híres mondás, és itt ugyan felmerül a kérdés, hogy vajon a Földünk közös háztájék-e, azonban az biztos, hogy nem szabad abba kapaszkodni, hogy mások hogyan élik az életüket.

Ha te személyesen megteszel mindent, ami tőled telik, vagy meggyőzöd egy barátodat, vagy a családod, hogy próbáljanak ki alternatív módszereket például a közlekedésre, már csökkennek a tüneteid. 

Ezek mellett a legtöbbet azzal segíthetsz a bolygón és a saját mentális helyzeteden, ha minél többet teszel a célért. Egy személyben is lehet nagy dolgokat művelni, ha ezekre odafigyelsz, a Föld és a lelked is meghálálja. Alakíts ki bizonyos szokásokat, például a kicsit elcsépeltnek hangzó, de kiemelkedően fontos szelektív hulladékgyűjtést, vagy használj olyan tisztítószereket, amelyek nem tartalmaznak mesterséges összetevőket. Ez annak ellenére, hogy nagyon nem hangzik pénztárcabarátnak, igenis az, ecettel és egy kis illóolajjal ugyanis a tisztítószerek legnagyobb része tökéletesen helyettesíthető. 

A lényeg, hogy álljunk ki magunk és a bolygó érdekei mellett,

minden kicsiben kezdődik,

hiszen a gyárakban is akkor termelnek és forgalmaznak káros anyagokat, ha van rá vásárlói igény. Emellett számos kisebb és nagyobb szervezetnél lehet önkéntesként vagy aktivistaként is tenni a Földért, és ez a produktivitásérzet is csökkenti a pánikot és a szorongást. Merj hinni a közösség erejében, és persze magadban is, tégy, amennyit tudsz, hiszen végső soron mi, emberek nagyszerű dolgokat tudunk véghez vinni.