Pogózó plüssmackó – PEN beszámoló

Rónoki Bertalan
2023.05.10.

Mint a hároméves téli álomból ébredő medve, nyújtózott egy nagyot, majd bele is vágott az egyik első fesztiválként a bulizásba. Leheletnyi beszámolómat fogadjátok az április utolsó hétvégéjén megrendezett PEN fesztiválról.

Az első nap, mikor sorban álltam az Expo Center bejáratánál, hogy bejussak a Pécsi Egyetemi Napokra, igazán izgultam; be kell valljam, ez volt életem első PEN-je. A kordonokból kiépített labirintusok, amelyek egy 1-2 perces sétálásra ítélik az embert, teljesen felesleges kellemetlenségnek számítottak a fesztivál folyamán, mert akkor is végig kellett menni, ha teljesen üres volt a beléptető kapunak még a környéke is. Azonban ne aggódjatok, ez csupán annyit jelent, hogy én vagyok késős típus, és a többiek ekkorra már bent buliztak. 

Az első nap nekem kifejezetten családias élménnyé vált. Egy barátommal indultam neki az estének, és több, már ezer éve nem látott kedves ismerőssel és további régi komákkal sodort össze a fesztivál. Főként a Be The Change színpadnál telt az esténk, de átlestünk a koncertek között a Palma Hausba is, amit a Biokommal közösen rendeztek be a szervezők, kifejezetten egy chilles helyszín létrehozását megcélozva. Funkciójával kapcsolatban lennének kérdéseim az összesen tíz leanderrel és pálmával díszített helyszínt illetően. Azonban arra valóban jó volt, hogy egy végigtáncolt (ugrált, kapálózott és lötyögött) koncert után megpihenhettél valahol, és még a másik hangját is hallottad, anélkül, hogy erotikus közelségbe került volna a haverod szája és a füled.


A koncertek közt a FISH! volt az első, amire sikeresen beértünk, azonban főként én még csak otthon ülősen hallgattam őket, így amikor elkezdték I Want It That Way-t énekelni, elvesztettem kicsit a fonalat. A Supernem produkciója közben az a fura jelenség köszöntött rám, mintha az emberek elfelejtettek volna pogózni. Én magam nem igazán akartam részt venni benne, mert valóban nem vagyok egy túl gyakorlott figura, de egyes lelkes résztvevők, úgy látszott, még nálam is kevésbé vannak képben a pogó íratlan szabályaival. Talán a legfontosabb az egészből az, hogy ez a kívülről őrült és kontrollálatlan lökdösődés elsősorban a közösségélményről szól, arról, hogy a pogóban részt vevők bízhatnak annyira egymásban, hogy ha a buli közben valaki a földre kerül, akkor egyből a védelmére kelnek és felhúzzák őt. Általában a pogó szélén szokott lenni egy kör, akik abban segítenek, hogy az eltévedő ugrándozók ne a többi bulizón landoljanak, hanem szépen, olykor kicsit erősebben visszairányítsák őket a megfelelő irányba. Egyes résztvevők ezt nem igazán akarták érzékelni, és szinte rendszeresen erőből nekifeszültek, hogy fellökjék a határt jelző körnek a tagjait. Ennek ellenére egy fergeteges buli alakult ki, majd a Kuba Libre zárta a partit a szokott stílusban.

A második napon én egy cseppet rohangáltam, mint a bolond egy interjú után, de végül egy jó kis Esti Kornél koncerten megpihentem, üvöltöttük a régi dalokat, és tanulgattuk a hatodik lemez szövegeit is. Ezt követően először néztem ki a nagyszínpadhoz, ahol a 30Y játszott.

Itt egy lánykérésnek is a szemtanúja lehettem,  ami után egyből elhangzott a „Sokkal jobban szereted, mint ahogy mondod sor az elsőre című számukból.

A 30Y mellett a napom fénypontja a mobil piszoár volt, ahol ismét a patriarchális társadalom örömeit kiélvezve hamarabb letudtam a dolgom, mint a sorban álló leányzók. Amúgy igazán kitalálhatnának már valamilyen logisztikai bravúrt ennek a problémának a megoldására.


Ezek után a jó öreg Bëlgán voltunk egészen addig, amíg el nem fogyott szinte a levegő is a kisszínpadon. Konkrétan olyan volt a parti, mint egy szardíniás dobozban lenni: bármerre is próbáltál moccanni, máris egy másik humán entitás fizikai határaival találkoztál. Még a bejárat környékén is tömeg volt és folyt a buli. Végül a Kacajjal zártunk eleinte az első sorban, a kordonoknál, de egy idő után kicsit hátrébb húzódva roptuk, ugráltunk, kapálóztunk. Mellettünk pedig igazi néptánccsoportok kerekedtek, és csárdásoztak meg hasonlók.

Az utolsó napon az Analog Balatonon toltuk ezerrel, Krúbiba épp csak belehallgatunk, majd én nyomultam haza, mert másnap már az MK hallgatói által szervezett Balokány Majálison volt jelenésünk. Partitársam, mint a Porszem gitárosa, én pedig, mint mezei hozd ide – vidd oda szervezős arc. Számomra a PEN-ről egy cseppet hiányoztak az off programok, de a sokszínű felhozatal mellett nem is tudom, mikor lett volna idő rájuk. Nagy parti volt, reméljük, jövőre nem szenderedik újra álomra ez a mackó.

Fotók: PEN Fesztivál Facebook 


Create Account



Log In Your Account