PASZT-beszámolók – A színházi szakemberek mindennapjairól

Sándor Luca
2021.08.22.

2021 nyarán a Partizán másodszor is megszervezte saját színházi találkozóját, a PASZT-ot (Partizán Színházi Találkozó). A virtuális fesztivál egy héten keresztül kínál tematikus programokat, melyek a hazai színházi, előadóművészeti élet kurrens kérdéseire, aggályaira fókuszálnak. Cikksorozatunkban az idei beszélgetések közül válogatunk.

Amikor előadást nézünk, belefeledkezünk a színdarab valóságába. A tartalomra figyelünk: a szereplőkre, a dialógusokra, a zenére, a fényváltozásokra – egyszóval arra, ami a színpadon történik. Ilyenkor nem gondolunk azokra, akik nélkül mindez nem kerülhetett volna a publikum elé. Éppen ezért érdemes megszólaltatnunk azokat a színházi szakembereket, akik bár sosem lépnek reflektorfénybe, munkájuk elengedhetetlen egy-egy előadás elkészüléséhez. 

A Partizán Színházi Találkozó harmadik napján Gulyás Márton négy meghívott színházi háttérdolgozóval, Hlinka Mónika világosítóval, Szakács Zsuzsi rendezőasszisztenssel, Szinai Eszter művészeti titkárral és Kovács János színpadmesterrel beszélgetett szakmájuk sajátosságairól, kihívásairól, megbecsültségéről.

Pontosan mi a ti feladatotok a színházon belül?

Szinai Eszter megosztotta, ahhoz, hogy a bemutatók megvalósulhassanak, a színházi titkárok minimum két és fél hónappal az előadások előtt megpróbálnak összerakni egy havi műsort. Erre épülnek fel később a heti munkarendek, amivel az asszisztensek, világosítók és színpadmesterek majd dolgozni tudnak.

Vagyis, hogy te melyik nap mit tudsz megnézni egy színházban, az onnan indul, hogy mi hogy tudunk megalkudni azon, hogy melyik színész melyik nap melyik épületbe megy be és mit csinál.

Szakács Zsuzsi kifejezte, jó esetben egy rendezőasszisztens a rendező jobbkezeként van számon tartva, sok esetben azonban kommunikációs csomópontként, kapcsolattartóként is funkcionál rendező és színészek között.

Hlinka Mónika az aktuális előadások világítástechnikájának előkészítését jelölte meg a világosítók fő feladataként. Hozzátette, új előadások esetén segítenek a rendezőnek színpadra vinni az adott darabot, így kreatív javaslatokkal is támogathatják az alkotói munkát.

A színpadmester feladata nehezen körülhatárolható, mondta Kovács János, hiszen a színpadon folyó összes munkáért ő felel, kezdve a díszletektől, a szcenikai megoldásokon át egészen a próbák, illetve az előadás terének megépítéséig. Továbbá mivel sok színháznak külső raktára van, a szállítmányozás is a színpadmester felelősségei közé esik.

Milyen olyan feszültségek jellemzik a munkátokat, amelyekről kevés szó esik a színházi nyilvánosságban?

Általános problémaként felmerült a filmes szakma húzóereje a színházival szemben. Sokan anyagi megfontolásból hagyják ott a színházi pozícióikat, így gyakran komplett szakmai stábok esnek ki egy-egy intézményből – különösen érvényes ez a díszítők körére. 

Hlinka Mónika kiemelte: az utánpótlás hiánya sajnos tovább mélyíti ezt a problémát.

„A világosítóknál még az is közrejátszik, hogy volt egy hatalmas technikai fejlődés az elmúlt 10-15 évben, amivel nem mindenki vette fel a fonalat.

Szakács Zsuzsi szerint a háttérmunkásság legnagyobb nehézsége az állandó rendelkezésre állás kényszere.

„Csak hogy a legegyszerűbb példát mondjam: ha este 11-kor kapok egy SMS-t, hogy ez és az a színész lebetegedett, akkor az az egész következő hetet is borítani tudja, arra pedig azonnal reagálni kell.

Szinai Eszter hasonló nehézségekről adott számot. Elmondása szerint egy művészeti titkárnak ugyanúgy kötelessége bármikor felvenni a telefont, mint az asszisztensnek, hiszen a hívás érintheti a másnapot, a következő hetet, de akár az egész próbafolyamatot is. Tovább nehezíti a feladatot, hogy a felelősség nem egy-egy színdarabra, hanem (Eszter esetében) akár 16 különböző előadásra is kiterjedhet. A kérdésre, hogy hogyan lehetne egyenlőbben elosztani a terheket, Szinai azt felelte,

„Egyetlen egy alkalom volt, amikor besegítettem egy kolléganőmnek, amikor ő babát várt, de egy nagyon komoly fúzióra volt szükség ahhoz, hogy úgy tudjam őt tehermentesíteni, hogy azért mindenről tudjon. Ezt egyszerűen egy kézben kell tartani.


A pandémia előtt a színházi élet is hangos volt a #metoo-kampánytól. A ti szakmai közegetek mennyire kitett ilyen típusú traumáknak?

Bár fizikai, kifejezetten szexuális tartalmú abúzussal egyik meghívottnak sem kellett szembenéznie, a hatalommal való visszaélés nem volt számukra távoli probléma. Verbális agresszió kapcsán Szakács Zsuzsi és Szinai Eszter is a feszültséglevezető és a bántalmazó célzatú megszólalások megkülönböztetésének szükségességét hangsúlyozta. Szinai úgy fogalmazott:

„Az ember személyiségétől is függ, hogy mit hogyan él meg. Ha te ugyanabban a feszültségben vagy, amelyikből a másik robban, akkor egy picit kevésbé éled meg valós abúzusnak, még ha egy külső fül számára az is lehetne.

A munkakörön belüli kihívások rendezésére Szakács Zsuzsi egy olyan fórum létrehozását tartaná célravezetőnek, ahol a háttérdolgozók őszintén, sallangmentesen oszthatnák meg egymással a tapasztalataikat.

Szinai Eszter hangsúlyozta, hogy a színházi szakmában mindenképpen számításba kell venni a művészek általános impulzivitását és érzékenységét. Meglátása szerint a háttérdolgozók sok esetben könnyebben elfogadják a színészek, rendezők érzelmi kilengéseit.

Gulyás Márton kérdésére, hogy mi alapján húzható meg ebben a határ, Hlinka Mónika a személyeskedést hozta fel példaként. Szerinte akkor lép fel komoly probléma, amikor nem a munkájukba, hanem a személyükbe kötnek bele. A világosító legdurvább inzultusaként azt említette, amikor egy rendező és egy igazgató négy órán keresztül üvöltözött vele. Ekkor Szinai megkérdezte, miért maradt benne a helyzetben, mire Hlinka Mónika azt felelte:

„Nem állhattam fel, mert ment a próba. Itt jön be ugye a Stockholm-szindróma.

Hlinka nyomatékosította, hogy egy próbafolyamat idegileg is rendkívül kimerítő, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egy feljebbvaló megengedheti magának az agresszív viselkedést, ahogyan azt sem, hogy egy háttérdolgozónak azt el kell viselnie.

Szakács Zsuzsi ekkor behozta a cserbenhagyás aspektusát.

„Ha velem valaki ordít, és én felállok és kimegyek, azzal cserben hagyom azokat a színészeket, akiknek adott esetben én tudok súgni, mert én tudom, hogy milyen tempóban mondják a szöveget.

Itt nem az hagyta cserben először a társaságot, aki megsértette az emberi méltóságotokat azzal, hogy ordítani kezdett?

Hlinka szerint nem, mert az adott fél ilyenkor azt gondolja, hogy a produkció érdekében viselkedhet így. A világosító még azt is megkockáztatta, hogy őt senki nem akarta tudatosan megbántani, pusztán képtelenek voltak megfelelően közvetíteni az igényeiket.

Kovács János megerősítette, hogy a színházi főpróba heteiben, amikor mindenki a színpadon van reggeltől estig, fizikailag és mentálisan is elfáradnak a dolgozók.

„Valaki úgy kezeli a stresszt, hogy üvölt, és azt gondolja, hogy ettől majd megoldódik minden.

A temérdek buktató és nehézség megosztása után Szakács Zsuzsi szükségét érezte megindokolni a szakma iránti elhivatottságukat.

„Kicsit azt érzem, hogy őrültnek tűnünk, hogy nullhuszonnégyben dolgozunk, nem kapunk érte normális fizetést, csak panaszkodunk, de közben ez egy csodálatos folyamat. Részt venni abban, hogy létrejön egy produkció, a világ legjobb dolga.


Create Account



Log In Your Account