Négy animációs film, amin garantáltan elérzékenyülsz

Czirják Linda
2022.10.29.

1892. október 28-án vetített először rajzolt mozgóképet a falra Émile Reynaud, egy ambiciózus francia mérnök kis párizsi mozijában. A Nemzetközi Animációs Szövetség (ASIFA) 2002-ben az évforduló alkalmából kinevezte ezt a napot az animáció világnapjának. A jeles napon az ASIFA-nak köszönhetően erre az eseményre és az animáció társadalmi szerepére emlékezünk.

Az animációról

Az animációs technika kezdete a 19. századra tehető. Az első próbálkozások arra, hogy állóképekből mozgóképet készítsenek, a fenakisztoszkóp, a zoetróp és a különböző pörgetős füzetek voltak. Az első animációs film Émile Cohl, francia rajzfilmkészítő nevéhez fűződik, és 1908-ban készült Fantasmagorie címmel. A hangos rajzfilm, melyben emberi és további különböző hangok, zenei aláfestés és egyéb zörejek társulnak a képi látványhoz, a 20. századra tehető. Az animáció technikája tulajdonképpen az állóképek olyanfajta váltakozásának végeredménye, amitől a kép mozdulatlanból mozgóvá alakul, a szereplők pedig életre kelnek a szemünk előtt.

Ehhez arra van szükség, hogy másodpercenként kb. 16 képkocka peregjen le egymást követően.
Az alkalmazott animációs technikát az határozza meg, hogy az adott állóképek milyen módszerrel készülnek. A hagyományos technikák a kockánként történő rögzítést preferálják, ám a digitális technika már más megoldásokat is használ. Az animációs filmek változatai közé tartozik például a rajzfilm, árnyfilm, gyurmafilm, fotóanimáció, papírkivágás, flash animáció, stop motion és a manapság leginkább használt számítógépes technológiával készült animáció (két- és háromdimenziós).

Ebben a cikkben az én négy személyes kedvenc animációs filmemet szeretném bemutatni, melyek úgy érzem, több figyelmet érdemelnének.

Látványvilág, készítési technika és történet szempontjából is különbözőek, egy azonban közös bennük: mély érzéseket fognak kiváltani belőled.



Grafika: Munkácsi Zsófia

Persepolis

A Persepolis a 2007-es cannes-i filmfesztivál Zsűri díjas alkotása. A történet valós eseményeken alapul és Marjane Satrapi életéről szól, aki egy Iránban született, ott átlagosnak mondható lány. Satrapi Teheránban nőtt fel, majd 14 éves korában az iráni körülmények (a forradalom és a háború) miatt a szülei Bécsbe küldik tanulni egy francia gimnáziumba.

Marjane-nak itt meg kell birkóznia a kirekesztettséggel, a magánnyal, meg nem értettséggel, a más kultúrákból érkezők véleményével az ő kultúrájáról és az ő kérdéseivel a nyugati kultúráról.

Sokfajta identitást megpróbál magára ölteni. Valójában a próbálkozások időszaka ez számára.

Színek

A Persepolis egy képregényből adaptált animációs rajzfilm. Az alapul szolgáló képregény és történet megalkotója Marjane Satrapi, aki saját maga rajzolta és írta a dialógusokat. Mind a képregény, mind az abból adaptált film szinte végig csak fekete-fehér színekkel dolgozik, mivel Marjane a múltbéli emlékeiről mesél nekünk. Pepita mivolta által a néző sokkal könnyebben magáénak érezheti az emlékeket, és olyan érzelmi színezetet adhat nekik, amilyeneket akar.

Az alkotás végére engem is olyan érzés fogott el, hogy én vagyok ez a lány, én vagyok az, aki így nőtt fel, én éltem át ezeket a borzalmakat. Sokkal személyközelibb az egész történet, mint amit eddig valaha láttam.

A film során csak négyszer tűnnek fel színes képkockák. Ezek a film első és utolsó fél perce, valamint 1-1 fél perc a történet közepén, melyek a jelent ábrázolják. Csodálatos megoldásnak tartom azt, hogy a képregény eredeti fekete-fehér színeit meghagyták, és ily módon készítették el az animációs filmet.


Személyes élményem és ajánlás

A Persepolist a megjelenése után körülbelül 10 évvel fedeztem fel. Egy alkalmazás elolvasásra kínált egy cikket, amelynek a címe „10 film, ami emlékeztet arra, honnan jöttél”. A lista háromnegyede olyan filmekből állt, melyekről még sohasem hallottam, ám csak egy volt, aminek annyira megfogott a körülbelül 6 soros rövid leírása és kiemelt képe, hogy biztos voltam abban, hogy amint időm engedi, meg fogom nézni. Kis idő múlva rákerestem, és azóta (nem szégyellem) tízszer láttam már a filmet, és még ennyi megtekintés után is zseniálisnak gondolom.

Szerintem a Persepolis egyáltalán nem egy „egyszer nézős” film, ahogy szokták mondani, hanem egy határozottan „huszonegyszer nézős” film.
Minden alkalom után képes újabb és újabb gondolatokat ébreszteni az alkotás, mindig lehet újabb értékeket átvenni belőle, péládul nyitottabbá ás elfogadóbbá válni a keleti kultúrával kapcsolatban, ami a mai világban hatványozottan fontos lenne. A nézőt ténylegesen közelebb hozza ehhez a világhoz. Megmutatja, hogy attól, hogy valaki a keleti kultúrából származik, és nem keresztény értékek szerint nevelkedett, nem akar ártani, konfliktusokat szítani. Csak ugyanúgy élni szeretné az életét, ahogyan mások. Pont, mint az, aki a filmet nézi.
Én kötelezővé tenném történelemórán az iskolában.

Szilaj, a vad völgy paripája (Szilaj)

Történetünk egy fiatal musztáng kalandjairól szól a 19. századi vadnyugaton. A film végigkísér minket a születése pillanatától minden nagyobb kihívást jelentő életeseményén át egészen addig, amíg a lehetetlennek tűnő feladatot is legyőzve megkaphatja a boldog befejezést. Hiába kapja fel először az ember úgy a fejét, hogy „De ugyan már, ez a mese lovakról szól.”, a történet egyáltalán nem merül ki ebben.

A Szilaj rengeteg értékkel és izgalmas nézőponttal rendelkezik, akár családról, összetartozásról, összetartásról, szerelemről, otthonról, meggondolatlanság és megfontoltság mérlegeléséről, kitartásról és reményről van szó.

A film már látványvilágában és készítési módjában is különleges, hiszen hagyományos, kézzel rajzolt technikával készült, ami a Dreamworks kevésbé ismert műfajaihoz tartozik. A Szilaj emellett az egyetlen 2D-s animációs film a Dreamworkstől, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb animációs film kategóriában. Ha kíváncsi vagy, hogy is néz ki pontosan ennek a technikának a gyakorlati alkalmazása, akkor ezt a videót 1:55-től ajánlom megnézni, ahol rövidítve, egy percen belül bemutatják, hogy készült a film animációja.

Zenék

A film egyik fő jellemzője, hogy nagyon kevés dialógus hangzik el a játékidő alatt. Igen, ebben a filmben tényleg nem beszélnek a lovak. Egyedül a főszereplőnk gondolatait hallhatjuk, az övét is csak akkor, amikor az adott jelenet valóban megköveteli, hogy megtudjuk, mire gondol. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mi tölti ki a történet többi részét. A válasz pedig a zene. Mivel a filmben kevés a párbeszéd, így a zene az egyik fő mozgatóeleme a történetnek, ami komoly kihívást jelentett a zeneszerző számára a dalok komponálásakor. A cikk megírásának pillanatáig én sem tudtam erről, de a Szilaj zenéjét Hans Zimmer szerezte. Ez megmagyarázza, hogy miért ráz ki kellemesen a hideg minden egyes alkalommal, amikor az alkotók elképzelése szerint érezni „kell” a film során.

A film fő slágerét, a Here I Am című számot Zimmer Gretchen Petersszel együtt komponálta, ami olyan jól sikerült, hogy 2003-ban több díjra, köztük Golden Globe-ra is jelölték. A kritikusok általában is pozitívan fogadták a film zenéjét, Hans Zimmer egyik legkiválóbb munkájának nyilvánították.

A film összes betétdalát Bryan Adams énekelte fel. A magyar változatban Szolnoki Péter az énekes.


Személyes élményem és ajánlás

Ha még soha nem láttad ezt a jellembeli fejlődéssel és hegyeket megmozgató érzelmi töltettel rendelkező remekművet, akkor nem is tudom, szavakkal hogy fejezzem ki őszinte szomorúságomat feléd. Úgy vélem, ezt a filmet minden felnőtt embernek látnia kellett volna legalább egyszer gyermekként, de ha esetleg ez kimaradt, itt az én ajánlásom.

A Szilaj egy olyan vadnyugaton játszódó történet, amely megtanít arra, hogy a végsőkig küzdj és védd meg azt, ami mindennél többet jelent neked.

Megtanítja azt, hogy sosem szabad feladni, és akár az árral szemben úszva is, de harcolni kell. Ha igazságtalanságot tapasztalsz – nemcsak veled, de másokkal szemben is –, akkor lépj fel ellene, és segíts azoknak, akiknek szükségük van rá. Illetve nem utolsósorban emlékeztet arra, hogy bárhová is sodorjon az élet, bármilyen messze is légy, az otthonod és azok, akik szeretnek, mindig hazavárnak téged.

Coco

A Coco a mexikói halottak napja (Día de los Muertos) idején játszódik. A történetet egy tizenkét éves kisfiú szemszögéből követhetjük végig, aki egy véletlen következtében a holtak világába csöppen. Ha a film látványvilága nem lenne elég lenyűgöző, akkor az eleven és érzelmekkel bőven átitatott betétdalok és az izgalmas, könnyeket garantáló sztori biztosan elragad téged is.

A kritikusok egybehangzóan méltatták az animációt, a színészek teljesítményét, a megható történetet és a mexikói kultúra tiszteletteljes bemutatását.
A Coco egy amerikai számítógépes animációs film, amelyet a Pixar Animation Studios és a Walt Disney Pictures készített. Az Amerikai Filmkritikusok Szövetsége 2017 legjobb filmjének nyilvánította. A film megannyi díj mellett nyert két Oscar-díjat is, a legjobb animációs film és a legjobb eredeti betétdal (Remember Me) kategóriában. 


Személyes élményem és ajánlás

A Coco ugyan egy gyermek szemszögéből dolgozza fel az események nagy részét, mégis megannyi fontos téma húzódik meg a háttérben. A film a generációkon át öröklődő és fel nem oldott haragot, mérgező gondolatokat és azok feloldását, az életutakat és a választott, valamint örökölt sorsot is nagyon kiemelten kezeli. A halál elfogadása, annak feldolgozása, a gyásszal való munka és a mexikói hitvilág halállal kapcsolatos vélekedése is kiemelt szerepet kap, valamint egy csodálatos világba kalauzol el minket. Megmutatja, milyen fontos, hogy egy esemény több nézőpontját is megismerjük és tudjuk a mögötte meghúzódó tényeket és a lehetséges megközelítéseket. Mivel – ahogy a film is bemutatja – nagyon könnyen vonhatunk le negatív következtetéseket és ítélhetünk el például egy családtagot megalapozatlanul.

A Coco prezentálja, hogy mennyire fontos a családunk és az ő vélekedéseik (pozitív vagy negatív) a világ különböző területeiről, és hogy ez mekkora befolyással bír vagy nem bír az utánunk következő generációra.

Továbbá a családon belüli elfogadás, megértés, támogatás és megbocsátás, a harag/konfliktus feloldása és a negatív érzések elengedésének gondolata szintén végigkíséri a filmet. Szemlélteti, hogy a családtagok közötti feszültség feloldásában milyen nagy felelőssége van a konfliktuson kívül eső családtagoknak. Taglalja továbbá, hogy az embereket miként foglalkoztatja az elmúlás és azt követően a rájuk való emlékezéssel kapcsolatos aggodalom. És végül, de nem utolsósorban ebben a filmben is megjelenik az álmainkért való küzdés és a fel nem adásuk rögös útja.

Kimi no na wa (Your name)

A Sinkai Makoto regénye alapján készült japán sci-fi és fantasy animációs film 2016-ban került bemutatásra. A történetet nem túl egyszerű összefoglalni úgy, ha még sosem láttad a filmet, és nem is igazán szeretném lelőni a csattanókat, de egy rövid bemutatás persze elengedhetetlen. A cselekmény végig két szálon fut, és majdnem végig két külön idősíkon is. Szereplőnk két középiskolás fiatal, egy lány és egy fiú, akik átlagos életet élnek Japán két különböző pontján.

Egy random reggelen azonban az addig egymás számára teljesen idegen két fiatal váratlanul testet cserél, és ezután több napon keresztül egymás testében ébredve próbálnak elboldogulni a másik életében. Ha így még esetleg nem teljesen tiszta a kép: a lány a fiú testében ébred, és az ezzel azonos napon a fiú a lányéban.

Megpróbálják a legkevésbé feltűnésmentesen végigcsinálni a napokat, hogy senki ne vegye észre, mi történik valójában. Annak ellenére, hogy csak telefonba és füzetekbe írt üzenetekkel kommunikálnak egymással, próbálnak megismerkedni, és közel is kerülnek egymáshoz az elképesztően furcsa közös utazás során. Az egész történet akkor válik bonyolulttá, amikor megpróbálnak találkozni egymással személyesen is. De többet nem árulhatok el, meg kell nézned a filmet, hogy megtapasztald ezt a teljesen egyedi, káprázatos és szerintem megismételhetetlen élményt, amit az alkotás adni képes a nézőnek.


Személyes élményem és ajánlás

Eltelt lassan három év, mióta először láttam a Your Name-et, és hasonlóan a Persepolishoz, azóta már számtalan alkalommal újranéztem. Azonban még mindig emlékszem a legelső alkalomra. Nem túl sokat tudtam erről a filmről és az előzetesét sem láttam soha (neked is ezt javaslom). Szembejött velem egy cikk „Top 10 Anime” címmel, amiben talán a harmadik helyet foglalta el (de szerény véleményem szerint az elsőt érdemelné). Pont olyan szkeptikusan álltam hozzá, mint amennyire valószínűleg most te is, de megnyugtatlak, teljesen félreteheted ezt az érzést. Ezt a filmet ugyanis látnod kell, HA: szereted a fordulatos, váratlan sztorikat, szereted, ha egy történet a szívedig hatol és kicsit (engem nagyon) lesokkol, ha fontosak számodra az emberi kapcsolataid és az értük való küzdés, ha mélyen tudsz megélni érzéseket, ha valami igazán egyedit szeretnél látni. Valamint semmiképp sem mehetek el a látványvilág mellett.

A káprázatos, gyönyörű, szemet gyönyörködtető, letaglózó és egyszerűen már megbotránkoztatóan szép animáció annyira magával ragad az első pillanattól fogva, hogy azt csak megtapasztalni lehet, szavakkal átadni igazából képtelenség. Én ki merem jelenteni, ilyen gyönyörű animációt még soha életemben nem láttam.

A filmben megjelenő kifejezések, helyek pedig (amik közül néhány valóban megtalálható Japánban) annyira magukkal ragadtak, hogy a film végeztével azonnal háttérinfók után kezdtem el kutatni, és rengeteg érdekes dologra bukkantam. Teljesen beszippantott és napokig nem engedett el engem ez a csoda. Félévente újranézem, minden alkalommal megérint és behúz a fantasztikus világába, ami nem is baj, ha még mindig elvarázsol.


Create Account



Log In Your Account