Fiatalok egy jobb világért – interjú Ayesha Alival, az AIESEC Pécs elnökével

Liska Enikő
2021.08.07.

A már túlságosan is sokat emlegetett koronavírus-járvány az egyetemisták közül talán a külföldi utazásra pályázókat, és az őket segítő szervezeteket érintette a legsúlyosabban. Ayesha Ali, az AIESEC Pécs elnöke azonban egy pillanatra sem torpant meg, egyben tartja a csapatot, online workshopokat szervez, eközben örök derűjét és optimizmusát átragasztja a környezetére is. Ayeshával a külföldi tapasztalatok fontosságáról, az AIESEC működéséről beszélgettünk, valamint arról, hogy a fiatalok is tudnak komoly változásokat hozni a világba.

PécsiBölcsész: Hogyan csatlakoztál az AIESEC-hez? 

Ayesha Ali: Ennek a megértéséhez fontos tudni, hogyan kerültem Magyarországra. 2016-ban elnyertem a Stipendium Hungaricum ösztöndíjat. Az ösztöndíjnak köszönhetően kezdhettem meg a tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen, gyógytornász szakon. Pakisztánból származom, egy átlagos jövedelmű családból, így a Magyarországra költözés volt az első alkalom, hogy külföldön jártam. De nem volt nehéz a döntés, mert tudtam, hogy ilyen lehetőség egyszer adódik az életben. 

Azonnal beleszerettem a városba, amely emlékeztet az otthonomra, Islamabadra.

Nagyszerű élményeket szereztem, ezért szerettem volna visszaadni a világnak valamit abból, amit kaptam.

Kezdetben az ideérkező külföldi diákokat mentoráltam, majd láttam egy prezentációt, ami nagyon megérintett, ezért 2017 októberében csatlakoztam az AIESEC-hez. Így én is hozzá tudok segíteni másokat, hogy külföldi tapasztalathoz jussanak.

PB: Pontosan mivel foglalkozik az AIESEC, mik a szervezet legfőbb célkitűzései? 

A.A.: Az AIESEC a világ legnagyobb diákszervezete, több mint száz országban van jelen. A célkitűzése nem kevesebb, mint egy jobb világ létrehozása és a béke megőrzése. Ezt az emberek fejlesztésén, a vezetőképzésen keresztül tudja megvalósítani. 

A jelenlegi fiatalokat, akikből a jövő vezetői lehetnek, olyan élettapasztalatoknak, kihívást jelentő környezetnek tesszük ki, amelyben kreatívan kell gondolkodniuk és valós problémákat kell megoldaniuk.

Mindeközben fejleszthetik a nyelvtudásukat, számos kultúrát megismerhetnek, és javíthatnak azoknak az embereknek az életén, akikkel dolgoznak.

A legnépszerűbb programunk az önkéntesség (Global Volunteer), melynek keretein belül a jelentkezők hat-nyolc héten keresztül segítik egy civil szervezet munkáját. Fontos tudni, hogy olyan szervezetekhez küldünk önkénteseket, amelyek valamilyen módon támogatják az ENSZ 2030-ra kitűzött fenntartható fejlődési céljait. A többi programunk (Global Talent és Global Teaching) gyakornoki állásokat biztosít. Ezek három hónaptól másfél évig tarthatnak. Mindkét típusú programhoz bárki csatlakozhat 18 és 30 éves kor között, hallgatói jogviszony sem kell hozzá. 

PB: Hogyan hat a koronavírus a programokra, vannak most diákjaitok külföldön? 

A.A.: Önkénteseink nincsenek, szakmai gyakorlatokat szervezünk. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a szervezet lényege, hogy az utazáson keresztül tanulsz: látsz, hallasz, tapasztalsz, fejlődnek a vezetői képességeid. A marketing eseményeink, tájékoztatóink is elmaradtak. De tele vagyunk tervekkel, minden héten tartunk megbeszéléseket és workshopokat. És továbbra is lehet csatlakozni az AIESEC Pécshez.

Az én csapatomban például tizenöt különböző nemzetiségű diák dolgozik, köztük magyarok is. Most ez a módja az új emberek, idegen kultúrák megismerésének, ráadásul ki sem kell mozdulni Pécsről.



Fotó: Szederkényi Dániel

PB: Mi a teendő, ha valaki a gyakornoki program alatt megbetegszik? 

A.A.: A kinti AIESEC-kel kell felvenni a kapcsolatot. Mindenkinek van egy helyi segítője, aki hetente beszél a kiutazóval, hogy minden rendben van-e. A célországban működő AIESEC-szervezet tájékoztat minket, megszervezi a karantént, egyeztet a munkáltatóval és a megfelelő orvoshoz irányítja a kiutazót. Egyébként is átvállaljuk a szervezés nagy részét, a tartózkodási engedély beszerzésétől a szállás keresésén keresztül az odavezető útvonal elmagyarázásáig. Bármi történjen, mi ott vagyunk és segítünk.

PB: Milyen költségekkel kell számolni egy ilyen utazás során? 

A.A.: Az AIESEC részére jelenleg az önkéntességnél 45.000 Ft közvetítői díjat kell fizetni. Viszont a fogadó szervezet biztosítja vagy kifizeti a szállást és sok esetben az étkezést is. A szakmai gyakorlatok közvetítői díja függ az utazás időtartamától.

Három és hat hónap között 50.000 Ft, a hosszabbaknál 85.000 Ft. Itt a jelentkezőknek maguknak kell gondoskodni a szállásról és az ellátásról, viszont kapnak annyi fizetést, ami fedezi a költségeket.

Mi a fenti díjért cserébe megtaláljuk a megfelelő partnert, felkészítő szemináriumokat tartunk, és segítünk az ügyintézésben, valamint a felmerülő problémák megoldásában. 

PB: Van valamilyen üzeneted, amit szeretnél átadni a PécsiBölcsész olvasóinak? 

A.A.:  Egy személyes tapasztalatot szeretnék megosztani. Ez az év nehéz volt, ki merem jelenteni, hogy az eddigi legnehezebb. Egy olyan szervezet vezetőjeként, amely legalább 20-22 diákot foglalkoztat minden félévben, nagy felelősség nehezedik a vállamra, de úgy érzem, sikerült mindenkit aktív részvételre ösztönözni, és biztosítani tagjainknak a fejlődési lehetőséget. Mindezt úgy, hogy közben remekül éreztük magunkat.

Igaz, hogy fiatalok vagyunk, de ettől még tudunk jelentős változást hozni a világba. Ki kell állni, és hangot kell adni a véleményünknek. És akkor igenis tudunk változtatni a társadalmon, amelyben élünk.

A Magyarországon élő külföldieknek pedig üzenem, hogy ők is hozzá tudnak járulni Magyarország fejlődéséhez. 


Create Account



Log In Your Account