„Ez egy izgalmas év volt” – évértékelő interjú Fiser Bencével, a BTK HÖK elnökével

Varga Tímea
2023.01.19.

Mióta beütött a koronavírus, a hónapok csak úgy repülnek, és szinte észre se vettük, máris eltelt két év. Sokan még 2019-re gondolnak, amikor tavalyról beszélnek, de a BTK HÖK már a 2021-es évből igyekszik mérleget vonni, és fejben talán már 2022-ben járnak. Ugyan egy kihívásokkal teli évet tudhatunk magunk mögött, a sok pozitívum elnyomja ezeket, így a HÖK csapata újult lelkesedéssel fordulhat az új évre. 2021 eseményeiről és tapasztalatairól Fiser Bence HÖK-elnökkel beszélgettünk.


PécsiBölcsész: Ez egy komoly kihívásokkal teli év volt: koronavírus, lezárások, online oktatás és vizsgák, miközben rendezvények maradtak el. Hogyan tudott mindezzel megküzdeni a BTK HÖK?


Fiser Bence: Nem volt egyszerű, de végig törekedtünk arra, hogy folyamatosan tudjunk alkalmazkodni a változó helyzethez. A gólyatábor szervezésére például csak viszonylag későn, június elején kaptunk engedélyt, de mi már jóval korábban elkezdtük az előkészületeket annak érdekében, hogy ha zöld utat kapunk, akkor már minden készen álljon. De minden más tekintetében is igyekeztünk rugalmasak lenni, és úgy gondolom, ez sikerült is.


Nagyon fontosnak tartom azt, hogy előre lássuk a lehetőségeket, legyen A, B, C terv, és ezekből ki tudjuk választani az adott helyzetben megfelelőt – ha ez megvan, akkor nem kerülhetünk megoldhatatlan helyzetbe.

PB: Melyek voltak az év kiemelkedő pontjai, a legfontosabb események a HÖK számára?


F.B.: Annak ellenére, hogy ez valóban egy, a koronavírus miatti kihívásokkal teli, eseménydús év volt, sok minden történt a Hallgatói Önkormányzat életében is. Azzal indítottuk az évet, hogy megkezdődött a Szenes Klub felújítása, ami a nyár folyamán be is fejeződött, így nagy örömünkre szeptemberben meg is tudtuk nyitni. A klub belső dizájnja teljesen megújult, de új a hang- és a fénytechnika, és igyekeztünk növelni a komfortfokozatát is – ennek látható eredménye volt, hogy nőtt a Szenes Klub látogatottsága, nemcsak az esti rendezvényeken, hanem nappal is, ezzel egyenes arányosságban pedig a programok száma is nőtt. 

Megemlíteném még a tehetséggondozás érdekében tett lépéseinket, elsősorban a demonstrátori rendszert felváltó TDK-ösztöndíj rendszer létrehozását.


Miután kialakult a kari konszenzus arról, hogy a demonstrátori rendszer eddigi formájában nem működőképes, a HÖK egy olyan alternatívát javasolt, amelynek keretében azokat a hallgatókat támogathatjuk, akik először képviselik a BTK-t az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Ez is egy hosszabb folyamat volt, de mára eljutottunk odáig, hogy ennek az ösztöndíjnak a szabályzata elkészült, a pontos információk megjelenése pedig a tavaszi félévben várható.  


Számomra nagy öröm, hogy sikeresnek mondhatjuk a kari sportélet fellendítése érdekében tett próbálkozásainkat is. A Haincz Krisztián kollégám által elindított Egy sportosabb BTK elnevezésű csoport meglepően sokakat elért, és büszkék lehetünk arra, milyen sokan vesznek részt ezeken a programokon, illetve hogy milyen jó eredményeket érnek el a BTK hallgatói. Ugyanígy megemlíthetném a BTK HÖK kari nemzetköziesítési vagy beiskolázási feladataiban vállalt meghatározó szerepét is. 


PB: Melyiket érzed ezek közül a legnagyobb sikernek?


F.B.: Nehéz egy dolgot kiemelni. Nagyon büszke vagyok a két nagyrendezvényünkre, a gólyatáborra és a gólyabálra, hiszen mindkettőnek elvitathatatlan szerepe van a kari közösségépítésben, amire talán most a vírussal terhelt időszak után mindenkinek nagyobb szüksége is van.


Azt gondolom, hogy a gólyabál kapcsán idén is egy kifejezetten igényes programkínálatot tudtunk biztosítani, ami méltó volt arra, hogy két évfolyamot köszöntsön az egyetemisták soraiban. Idén egyébként mindkét rendezvény kapcsán végeztünk elégedettségmérést, melyek során döntő többségében pozitív visszajelzéseket kaptunk, ugyanakkor számos konstruktív visszajelzés is érkezett, amelyeket igyekszünk a jövőben beépíteni a programkínálatba.


Összességében pedig büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatok együtt, ebbe beleértve nemcsak a BTK HÖK elnökségi tagjait és képviselőit, hanem a részegységek (Szolgi, Szenes, Student HUB, PB Magazin) munkatársait is, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és mindent megtesznek azért, hogy a pécsibölcsészek mindennapjai valós tartalommal teljenek meg


PB: A nehézségek mellett tehát sok a pozitív élmény, a jó tapasztalat. Tudnál esetleg említeni valamit, ami kifejezetten azért sikerült jól, mert ezekkel a kihívásokkal kellett szembenéznetek?


F.B.: Úgy gondolom, hogy abból a szempontból szerencsés volt ez a helyzet, hogy a HÖK olyan dolgokkal is el tudott kezdeni foglalkozni, amikre korábban nem volt kapacitás.


Régóta napirenden volt például a honlapunk megújításának terve, de csak idén februárban tudtunk ennek igazán nekifogni. Létrehoztunk még az év elején egy munkacsoportot, akik kifejezetten ezzel foglalkoztak, és mára már teljesen megújult honlap várja a hallgatókat.


De hasonlóan szerencsés volt, hogy nem kellett a Szenes Klubot sem külön bezárnunk a felújítás idejére. 



Fotó: Sütő Richárd


PB: Milyen volt együtt dolgozni a HÖK csapatával?


F.B.:


Nagyon jól és eredményesen tudtunk együttműködni, és bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz.


A kollégák többségével már elnökhelyettesként is dolgoztam együtt, amikor pedig elnökké választottak, két új kolléga csatlakozott hozzánk: Vendég Bence lett az elnökhelyettesem, Haincz Krisztián pedig a sportreferens. Nyáron volt még néhány személycserénk, két kollégánk távozott, mert végeztek a tanulmányaikkal, ekkor csatlakozott hozzánk Söjtöri Dániel szolgáltatási referens és Kibédi-Varga Ádám külügyi referens. Ekkor alakítottunk ki egy új munkakört is, a tudományos és kapcsolati ügyekért felelős elnöki megbízottét, amely tisztséget Kovács Veronika tölti be. Úgy gondolom, hogy mindannyian nagyon jól be tudtak illeszkedni a csapatba, és nagyon sokat hozzátesznek az itteni munkához. Megemlíteném Lénárt Patrik kollégámat is, aki október óta a Szenes Klub programkoordinátora, aki szintén hihetetlen lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. 


PB: Összességében milyen évet zárhat idén a BTK HÖK?


F.B.: Leginkább izgalmas volt ez az év számunkra, mert nem lehetett semmit előre tervezni. A vírushelyzet előtt már általában januárban tudtuk, hogy milyen rendezvényeink lesznek például októberben, és mindent ehhez mérten tudtunk tervezni.


Idén viszont úgy mentünk neki az évnek, hogy nem tudtuk, mi lesz, hogyan és mennyi hallgató fog részt venni az eseményeinken – ennek ellenére minden tőlünk telhetőt megtettünk, és azt gondolom, sikerült megküzdenünk a kihívásokkal.


Mindig van hova fejlődni, erre törekszem is. 


PB: Mik a legfontosabb terveitek, céljaitok a jövő évre nézve?


F.B.: A tervezéssel még mindig hadilábon állunk: sajnos továbbra sem olyan a helyzet, hogy bármit biztosan tudnánk tervezni. 2021-ben azt mondtam, nagyon merész dolog bármire kijelenteni, hogy lesz – ezt a véleményemet tartom 2022-re nézve is. Ha a konkrétumokat nézzük, január folyamán szakmai tréninget szervezünk az újonnan megválasztott hallgatói képviselőink részére, ahol a hallgatói érdekképviselet különböző aspektusaival ismerkedhetnek meg.


Emellett szeretnénk, ha a PécsiBölcsész Magazin vissza tudna térni egy nyomtatott számmal, illetőleg a Szolgáltatási Iroda portfóliójának és infrastruktúrájának fejlesztésére is törekszünk.


Amennyiben a járványhelyzet engedi, szeretnénk ismét zenés rendezvényeket tartani a Szenesben, emellett kifejezetten tudományos ismeretterjesztő tartalmak megjelenítésére is törekszünk. Az elnökválasztást követően kialakítottunk egy új szervezeti struktúrát, amely a választási programtervünkben is szerepelt, úgy gondolom, ennek mentén lehetővé válik a HÖK erőteljesebb szerepvállalása a hallgatói élet valamennyi területén, ami nemcsak mennyiségi, hanem minőségi cél is.


Create Account



Log In Your Account