Aludj!

Endrődi Csaba
2022.02.20.

Úgy gondolom, hogy amikor egy egyetemista meghallja a vizsgaidőszak kifejezést, akkor a teljesíthetetlennek tűnő vizsgák mellett az állandó fáradtság, kialvatlanság jut az eszébe. Teljesen érthetően, hiszen sok hallgató valóban az alvás rovására akarja megtanulni a tananyagot. Éjfélig, sőt egészen hajnalig tanulnak, feltehetőleg elképesztő mennyiségű kávé és energiaital elfogyasztásának segítségével, majd reggel a vizsga előtt még azért felkelnek, hogy átnézzék a jegyzeteket. Kétségkívül sokan az ilyen éjszakázásoknak köszönhetően mennek át a vizsgán, de vajon az eszükbe jut, hogy ez mennyire egészségtelen? Vajon milyen negatív hatással jár, ha megvonják maguktól az alvást, és milyen pozitívumai vannak a megfelelő mennyiségű pihenésnek?

Az általános elképzelés szerint egy egészséges embernek napi nyolc óra alvásra van szüksége. Nos, nem mindenkinek kell nyolc óra, valakinek elég csak hat óra vagy ennél kevesebb idő, de az emberek többségének a nap harmadát valóban alvással kellene tölteni, és ha nem teljesül, akkor ezt a szervezet megbosszulja, kellemetlenségek merülnek fel.

Ha már a vizsgákkal kezdtem, akkor ehhez is kötöm az első negatívumot, ami az alváshiányból eredő figyelmetlenség. A kialvatlanság azért rizikófaktor, főleg egy vizsga előtt, mert csökkenti a mentális teljesítőképességet.

A fáradt emberek pontatlanok, dekoncentráltak, és nem képesek olyan jól teljesíteni, mint amikor kipihentek. További hátrány, hogy az alváshiány nemcsak az egyén, hanem a környezete számára is eredményezhet kellemetlen mellékhatásokat, ilyen például az ingerlékenység. A kialvatlanság borzasztó érzés, és befolyásolja az ember hangulatát. Ha valaki már hosszú ideje nem aludta ki magát, akkor annak extrém következményei is lehetnek, például a rossz vérnyomás az alváshiány hatására egyre csak fokozódhat, a magas vérnyomás pedig szívbetegséggel is járhat. Az előbb említett ingerlékenység pedig súlyos esetben akár depresszióvá is fajulhat.

Sokan megfeledkeznek az alvás fontosságáról és jótékony hatásairól, pedig rengeteg pozitívummal jár.

Az egészséges, erős immunrendszer egyik alapja, és a memória is csak kipihenve működik igazán, valamint a kreativitás és a problémamegoldó képesség is megnő tőle.

Nemcsak a szellemi, hanem a fizikai teljesítményt is növeli, a sportolók kiválóbb eredményeket produkálnak edzéseken, versenyeken, ha minimum nyolc órát aludtak. Csökkenti a stresszt, és az embereknek jobb kedve lesz tőle. Előfordulhat, hogy a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatát is csökkenti. 


Grafika: Rudas-Mekkey Csenge

Sokaknak problémája van az alvással, nehezen tudnak elaludni, de erre is vannak technikák, trükkök, hogy hogyan lehet az alvászavarokat megoldani. Az esti órákban már kerülni kell az élénkítő hatású italokat, tehát a kávét, fekete teát stb. Az ételekkel is vigyázni kell, késő éjszaka már tanácsos valami könnyűt enni, a nehéz ételeket mindenképp mellőzni kell. Segíthet a rendszeres sportolás is, mert akkor a test kellemesen elfárad.

Egy hasznos trükk lehet az is, ha egy kijelölt időpontban kerül sor az alvásra, minden nap pontosan ugyanakkor.

Elalvás előtt kár nézegetni az órát, és azt számolgatni, mennyi idő van még a reggeli kelésig, mert az csak idegesítő, és ekkor még nehezebben lehet elaludni. 

Az elegendő alvás a megfelelő étkezés és a mozgás mellett az egészséges életmód alappillére.

Ahogy fentebb is említettem, az alváshiánynak csak negatív hatásai vannak, amelyek roncsolják a testet és az elmét. Elegendő időt kell fordítani az alvásra, a szervezet meg fogja hálálni. 


Create Account



Log In Your Account