A Mathias Corvinus Collegium képzése – beszélgetés egy MCC-s hallgatóval

Orosz Janka Estella
2023.06.14.

A Mathias Corvinus Collegium felvételit hirdet Egyetemi Programjába, melyre április 16-ig jelentkezhetnek a PTE elsőéves, alap- vagy osztatlan képzésre járó, nappalis hallgatói. Ennek apropóján beszélgettem Deák Martinnal, aki már második éve az MCC hallgatója, és a tervek szerint az MCC-Mindset Pszichológia Iskolában egészíti majd ki PTE-s tanulmányait.

Az MCC egyre több helyen van jelen a PTE-n; elmondanád, kérlek, pár szóban, hogy mivel is foglalkozik a szervezet?

Az MCC, azaz a Mathias Corvinus Collegium, egy Kárpát-medencei tehetséggondozó intézmény, mely felkarolja a tehetséges fiatalokat, hogy elkísérje őket egészen egyetemi tanulmányaik végéig. 

Szerinted miért érdemes jelentkezni? 

Az MCC egy magas színvonalú képzést biztosít, amit az egyetemen nem lehetne kivitelezni, ez persze nem pótolja az egyetemi oktatást, de nem is célja. Inkább olyan jellegű képességeket fejleszt, mint például a vitakészség vagy a logikai érzék. Tulajdonképpen felkészít a munka világában való elhelyezkedésre, ezzel segítve a hallgatók egyetemi élet utáni karrierjét. A programhoz szervesen hozzátartozik a nyelvoktatás is. Jelenleg angol, német, olasz, francia és kínai kiscsoportos nyelvkurzusok érhetők el, melyek célja – a gyakorlati nyelvtudás mellett – a nyelvvizsgára való felkészítés. Ezen kívül a diákoknak rendszeres és díjmentes utazásokra is lehetőségük nyílik, akár az országon belül, de külföldre is. Pécsi hallgatóink jártak már az Egyesült Államokban, Európa számos országában, valamint a Közel-Keleten is. Különösen a vidékről érkezőknek lehet érdekes, hogy az MCC minden hallgatójának teljesen ingyenes lakhatási lehetőséget biztosít – még a pécsi lakosoknak is – az egyetemi városrészében, annak érdekében, hogy minél inkább támogassa a közösségépítést. A lakhatás mellett tanulmányi és nemzetközi mobilitási ösztöndíjak is elérhetők az itt tanuló egyetemi hallgatóknak.

Mi volt az, ami téged legjobban megfogott az MCC-ben?

Elsősorban a közösséget és a programokat emelném ki. Amint megtapasztaltam, milyen is ez, rögtön éreztem, hogy erre minden diáknak szüksége lenne. 


Hogyan jellemeznéd ezt a közösséget?

Már a felvételinél is fontos szempont a közösség felé fordulás, tenni akarás és kommunikativitás. Ezek alapján elmondható, hogy a hallgatók nagyon intelligens, kíváncsi, barátságos és kedves társasági emberek. A hangulat teljesen családias, bárkivel lehet beszélgetni, bárkivel össze lehet barátkozni. Ráadásul az oktatók is közvetlenek, az előadásokon szívesen fogadják a kérdéseket, sőt ők maguk is előszeretettel kezdeményeznek beszélgetést.

Az említett előadásokat hogyan kell elképzelni, olyanok, mint egy egyetemi szeminárium?

A szakmai előadások hasonlítanak az egyetemi, frontális oktatáshoz, ilyenek például a nyílt, városi rendezvények is, amelyeket bárki látogathat. Ezzel szemben vannak kurzusok, például a „Világ nagy kérdései” nevű, amelyek lényege, hogy egy bizonyos problémáról szabadon beszélgessünk magyar és külföldi szakemberekkel. Egyik nagy kedvencem, a Vitaklub pedig egy teljesen gyakorlati, inkább workshop jellegű szakmai program, amelynek másodlagos célja a közösségépítés is. Az intézmény rendszeresen hív neves előadókat, járt már nálunk Pécsett Csák János kulturális és innovációs miniszter, Pető Dorina, a Mélylevegő projekt egyik alapítója és Hahner Péter történészprofesszor is; májusban pedig az MCC meghívására látogat Budapestre Jordan B. Peterson világhírű pszichológus.

Mit várnak el tőletek ezért a sok lehetőségért cserébe?

A befektetett munkán kívül semmi mást. Az MCC mindenkinek annyit ad, amennyit ő maga beletesz.

Te magad is jelentkeztél az Iskolarendszerbe, tudnál kicsit mesélni erről?

Jelenleg hat iskola érhető el (Jogi, Közgazdasági, Média, Nemzetközi kapcsolatok, Mindset Pszichológia, Társadalom- és történelemtudományi), a hallgatók ezek szakkurzusain vesznek részt, melyeken olyan értékes elméleti és gyakorlati tudással gazdagodhatnak, amivel az egyetemen nem találkoznak, ilyen például a számomra nagyon érdekes kriminálpszichológia. 

Hogyan zajlik egy felvételi eljárás?

Kezdetben be kell adni egy önéletrajzot, egy motivációs levelet, egy megvalósítható projektötletet és egy szakmai témájú esszét. A felvételibe ezen kívül beletartozik egy logikai teszt, egy szókincsfelmérő, és egy kicsit személyesebb jellegű beszélgetés is. 


A jelentkezésről részletesebben: https://mcc.hu/iskolak

A Mindset Pszichológia Iskola felhívása pedig itt érhető el: https://mcc.hu/pszichologia-iskola

Fotókat készítette: Reif Anna 


Create Account



Log In Your Account