Hogyan tovább? – interjúsorozat pandémia idején III.

Rendkívüli. Az elmúlt bő két hónap talán egyik legtöbbet emlegetett kifejezése. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Vannak, akiknek csak apróságokat jelentett ez a változás, míg vannak, akiknek teljesen új mederbe terelődött az életük. S bár lassan, óvatosan kezdenek a dolgok visszaállni a rendes kerékvágásba, bizonyos tényezők talán már sosem lesznek a régiek. Egy azonban biztos: amíg a média válságtól, tragédiáktól (volt) hangos, addig mi mindannyian kicsit elcsendesedtünk és átgondoltunk bizonyos dolgokat az életünkben. Erről az időszakról beszélgettem olyan számomra inspiráló emberekkel, akik az élet legkülönbözőbb területein állják meg helyüket nap, mint nap.  

Négyrészes interjúsorozatunk harmadik részében Julival beszélgettem arról, mit jelentett számára az elmúlt időszak ápolónőként.

PécsiBölcsész: Két hónap eltelt már, mióta bejelentették a rendkívüli jogrendet Magyarországon. Kérlek, emlékezz vissza arra a pillanatra, amikor tudomást szereztél róla, és kiderült, hogy milyen változást fog előidézni az életedben. Hogyan érintett mindez? 

Juli: Mivel az egészségügyben dolgozom, első körben értesültem róla, még a bejelentés előtt, hiszen a felkészülés a rendkívüli helyzetre már jóval korábban elkezdődött. Március 16-án átvezényeltek a COVID osztályra, hogy megtanuljam a beöltözést és a COVID-os betegek ellátását, hogy a betanulást követően, visszatérve a saját osztályomra, át tudjam adni a tudásomat a közvetlen kollégáimnak. Azt feltételezték, hogy az osztályomon is COVID-os betegeket kell majd ellátnunk.

Telefonon hívott a közvetlen felettesem, hogy másnap reggel az infektológián vegyem fel a munkát reggel 7 órakor. Először el sem hittem, hogy amit eddig, televízióban hallottunk, láttunk, most egyszerre valóssággá válik, és hogy ilyen konkrét szerepem lesz az események alakulásában.

Megijedtem, hogy képes leszek-e erre, ott tudom-e hagyni a családomat, ha erre sor kerül és nem jöhetek haza. Nem fogok-e félni a betegektől, nem fogom-e megfertőzni a családomat. Rengeteg gondolat kavargott bennem, amit tisztázni kellett magammal, magamban. Aztán elfogadtam a szerepem, hiszen ápoló vagyok, ezt nekem kell végigcsinálni, nem a boltosnak, a kőművesnek; nekem kell odaállni a betegágy mellé, Isten ezt a megoldandó feladatot adta most nekem. Innentől már fel voltam vértezve a félelem ellen.

PB: Mennyiben változott meg az életed a történtek következtében? 

J.: Gyökeresen megváltozott az élet. Korábban viszonylag előre láttam a dolgokat, most pedig napról napra változik minden. Ez állandó stresszforrás volt az életemben, és egy folyamatos készenlétet igényelt.

Nagyon kimerítő és idegőrlő volt. Ráadásul az események következtében egy másik osztályon kellett betanulnom, majd rövidesen rám bízták ezt az osztályt, amiért innentől fogva én váltam felelőssé.

Emellett rengeteg új kollégával kellett együtt dolgoznom, akiket korábban nem ismertem. 

PB: Hogyan reagált a kialakult helyzetre a közvetlen környezeted? 

J.: Azt hiszem, hogy mindenkiben volt egy adag félelem, hiszen ez egy teljesen új és ismeretlen helyzet most. Ráadásul én koronavírusos betegekkel találkoztam nap mint nap. De tudomásul vették, támogattak, hiszen ápoló vagyok. Ezt a hivatást választottam, ezt kell csinálnom.

PB: Szolgált valamilyen tanulsággal számodra az eltelt időszak? 

J.: Igen, sok mindenre megtanított ez a periódus. Azt gondolom, hogy bármi történjék is, mindent meg lehet és meg is kell oldani. Szerintem ez alapvetően hozzáállás kérdése.

Én úgy érzem, szerencsés vagyok e tekintetben, mert a természetem olyan, hogy bármilyen kihívás adódik az életben, akkor azon dolgozok, hogy minél hamarabb sikerüljön legyőznöm és továbbhaladhassak az utamon. 

PB: Ha megfogalmazhatnál egy tanácsot, gondolatot az emberiség számára, ami segíthet ebben a bizonytalan helyzetben, mi lenne az? 

J.: Össze kell tartaniuk az embereknek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, figyeljünk oda egymásra, mert másként nem megy. Az aktuális problémákat kell megoldani lépésről lépésre. Elfogadni, alkalmazkodni és helytállni!  Talán így eltűnhet ez a gonoszság a világból.